Agyterem, láncolt zongoraszék és egy "facsontváz" – a Csongrád-Csanád megyei szokatlan élmények kaleidoszkópja. Minden egyes elem egy különös történetet mesél el, amelyben a művészet és a valóság határvonalai elmosódnak. Az agyterem szellemi kalandozások
A mindennapok monoton forgatagában gyakran készülnek olyan fényképek, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül az aktuális eseményekhez, de valamiért mégis megragadták a figyelmemet. Legyen szó furcsa tárgyakról vagy érdekes helyzetekről, ezek a pillanatok arra késztettek, hogy előkapjam az okostelefonomat és megörökítsem őket. Így születnek meg a váratlan és különös fotók, amelyek néha mulatságosak, máskor pedig melankolikusak, tükrözve az élet és az idő által teremtett csodákat. Ezekből a különleges pillanatokból válogattam egy kis gyűjteményt.
Különleges fényképek
Miközben az összeállításomhoz válogattam a képeket, számos alkalommal elmosolyogtam magam, annyi érdekes pillanatot találtam. Például a tiszaszigeti faluház rendezvénytermének falán a "nagyterem" felirat helyett a vicces "agyterem" hirdeti magát – vajon az n-betűt az idő, vagy egy helybeli tréfás kedvű lakos tüntette el? Emellett megakadt a szemem a két magányos kukafedélen, a fákkal benőtt vasúti kelléken, és a zongorához láncolt zongoraszéken az Indóház téri vasútállomás emeletén. Előtte egy idézet olvasható Kodály Zoltántól: "Legyen a zene mindenkié", de úgy tűnik, valaki inkább a szék sorsát féltette, nem a zenét. Érdemes megemlíteni a kerekesszékes embert a két veterán autó előtt, és a különös látványt nyújtó csupasz "facsontvázat" is, amely a több leveles közé ékelődött.
