Itt van 8 ikonikus alapfilm, amit mindenképpen érdemes megnézni a Netflix kínálatában: 1. **A keresztapa** - Francis Ford Coppola klasszikusa, ami bemutatja a maffia világának sötét oldalát és a családi kötelékek erejét. 2. **Pulp Fiction** - Quentin Ta

Ezek a feledhetetlen filmtörténeti klasszikusok tényleg csak egy kattintásra vannak tőled!

Valószínűleg senki számára nem ismeretlen A keresztapa, Francis Ford Coppola mesterműve, amely a maffiafilmek aranykorát képviseli. Marlon Brando Don Vito Corleone megformálásában olyan felejthetetlen alakítást nyújtott, hogy az a filmtörténet egyik legemlékezetesebb pillanataivá vált. Érdemes azonban időnként felidézni, hogy a film ötven év elteltével is mennyire élénk, lebilincselő és zseniális. Valójában nem csupán egy mozi, hanem egy egész műfaj alapjait rakta le. Rendszeres újranézése pedig szinte kötelező élmény minden filmrajongónak.

Ha Steven Spielberg nem merül el egy olyan forgatásba, amely számos szempontból kihívásokkal teli és kockázatos, hogy bemutasson egy egyszerű, cápatámadásos történetet, valószínűleg egészen más irányt vett volna Hollywood története az utolsó öt évtizedben. A klasszikus horror hatására született meg a nyári blockbuster műfaja, és alakult ki a nagy filmstúdiók modern hozzáállása a saját produkcióikhoz és a közönség elvárásaihoz. Bár azóta számos félelmetesebb és hatásosabb film készült A cápánál, a filmtörténeti jelentősége mellett Spielberg mesteri feszültségépítése a mai napig lenyűgöz minket.

Valószínűleg Hayao Miyazaki legegyszerűbb és legkevésbé túldramatizált alkotása a mégis varázslatosan gyönyörű Totoro. Ebben a legendás animációs filmben alig történik valami izgalmas: a cselekmény két lánytestvér találkozását meséli el, akik felfedezik az új otthonuk közelében megbúvó erdőben élő bájos, békés szellemeket. A történet hihetetlenül ártatlan, elkerüli a túlzott érzelgősséget, a fiatal szereplők pedig egyáltalán nem idegesítőek. Az élmény végén könnyen felállhatunk a stáblista alatt, és egy kis nosztalgiával emlékezhetünk vissza arra, milyen is volt gyermekként élni.

Senki sem számított arra, hogy Stephen King kevésbé közismert kisregényének filmes adaptációja ekkora kultikus státuszra emelkedik. Az alkotásban se akciójelenetek, se horror, se női karakterek nincsenek jelen, mégis valami különleges vonzereje van. A remény rabjai kezdetben nem aratott osztatlan sikert a mozikban, azonban néhány év elteltével a videóeladások váratlanul az egekbe szöktek. Társadalmunk szinte egyöntetűen úgy döntött, hogy ez a film minden idők egyik legnagyobb klasszikusa. Az erről folytatott viták elkerülhetetlenek, de az már kétségtelen, hogy Andy Dufresne története, a Rita Hayworth-poszter és a soha el nem apadó remény hatása mély nyomot hagyott a popkultúrában.

Amikor Michael Mann rendező 1995-ben a filmvászonra vitte Al Pacinót és Robert De Nirot, a két színész találkozása szinte garantálta, hogy valami igazán felejthetetlen fog születni. Így is lett: a projekt kezdetben akár egy közönséges thrillernek is tűnhetett volna, de Mann ügyes rendezése és a világhírű színészek kiemelkedő teljesítménye révén a bankrablós történet egy izgalmas, mély emberi drámává alakult át, amely azóta a műfaj alapkövévé vált. Pacino és De Niro legendás párbeszéde mindkét színész pályafutásának egyik csúcspontját jelenti. Emellett ne feledkezzünk meg a nemrégiben eltávozott Val Kilmer munkájáról sem, aki ebben a filmben is megmutatta, hogy hiánya mennyire fájóan érezhető.

Matt Damon és Ben Affleck a Good Will Huntinggal bizonyították be, hogy nemcsak színészként, hanem forgatókönyvíróként is nagyon érdemes odafigyelni rájuk. Gus Van Sant drámájában azonban a rendezés, Elliott Smith zenéi, valamint a többi színész - különösen Robin Williams - is annyira ott van a szeren, hogy az eredmény kevésbé tűnik egy hagyományos szerzői filmnek, mint inkább egy olyan projektnek, amit számos remek, teljesen egymásra hangolódott kreatív csiszolt közel tökéletesre. Szintén egy olyan filmről van szó, amit muszáj pár évente újranézni, hogy rájöjjünk, mennyire lettünk más emberek, mennyire viszonyulunk másként a film által felvetett, megválaszolhatatlan kérdésekhez és halhatatlan karakterekhez.

A Facebook korai éveit bemutató dráma nemcsak az utóbbi évtizedek egyik legjobb forgatókönyvét teszi le az asztalra, hanem feledhetetlen kordokumentumot mutat arról az időszakról, amikor még egészen más szemmel néztünk a közösségi médiára, mint napjainkban. Minél többször nézzük újra A közösségi hálót, annál nehezebb hősként, és nem egy teljesen eltájolt gonosztevőként tekinteni Mark Zuckerbergre, akit Jesse Eisenberg kelt életre - szinte zavaróan átélhetően. Alig várjuk a folytatást is, amelyet Aaron Sorkin író már rendezőként is jegyez, és amely kétségkívül más hozzáállással mutatja majd be a Facebook teljesen másik korszakát.

Tíz évvel a bemutató után bőven itt az ideje, hogy George Miller késői folytatását vagy újragondolását modern klasszikussá nyilvánítsuk, amely nemcsak őt, hanem Mel Gibsont is a filmes világ térképére helyezte. Az ausztrál rendező ezúttal Tom Hardyval a főszerepben tanította meg a világot, mi is az igazi akciófilm esszenciája. A Harag útja könnyed eleganciával helyezi háttérbe a vért izzadós hollywoodi blockbustereket, és bizonyítja, hogy egy emlékezetes akciófilmhez nemcsak hatalmas költségvetés és innovatív CGI szükséges, hanem elsősorban kreatív vízió és eltökélt munka.