Vitális Milán egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen több hazai és nemzetközi klub is felfigyelt tehetségére. | M4 Sport

Néhány nappal ezelőtt az nb1.hu portálon jelent meg egy hír, amely szerint a lila-fehérek két tehetséges futballistát is szemezgetnek. Az egyik favorit a paksi Mezei Szabolcs, míg a másik kiszemelt a dunaszerdahelyi Vitális Milán.
Mindkét játékos nagyszerű szezonon van túl: Mezei 40 tétmérkőzésen három gólt szerzett, emellett kiosztott tíz gólpasszt is, míg Vitális a téli transzferidőszakban került az ETO FC Győrhöz, melynek színeiben 14 összecsapáson kétszer volt eredményes. A 23 esztendős középpályás olyannyira meggyőzően teljesített, hogy Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya meg is hívta a nemzeti együttes júniusi keretébe.
Vitális helyzetét illetően érdemes hangsúlyozni, hogy kölcsönszerződése lejárta után visszatért a Dunaszerdahely csapatához. Ez azt jelenti, hogy aki szeretné őt megszerezni, annak a szlovákiai klubbal kell tárgyalnia. Az Újpest szurkolói közössége, a Lila Sector értesülései szerint jelenleg egyikük érkezése sem szerepel a terveik között.
A portál a Vitálissal összefüggésben úgy nyilatkozik, hogy a DAC "elképesztően magas" árat vár el a tranzakcióért.
Haisza Viktor, a Vitálist képviselő Perfootmance GmbH ügynöki iroda tulajdonosa az m4sport.hu-nak beszélt a futballista jövőjéről.
"Természetes, hogy Milán az előző szezonbeli teljesítménye, a válogatott keretébe történő meghívása és a benne rejlő potenciál végett több magyar, valamint külföldi klub figyelmét is felkeltette. Mi azonban egyetlen klubbal sem jutottunk el tárgyalásig. A DAC vezetősége nem jelezte számunkra, hogy Milánért konkrét összeggel ajánlat érkezett volna, s hogy bárkivel is kezdjünk egyeztetésekbe. Milán jelenleg friss házasként, a feleségével tölti a meghosszabbított pihenőjét, a jövőjével kapcsolatban a hamarosan egyeztetni fogunk, első körben a Dunaszerdahely vezetőségével" - mondta el a játékosügynök, hozzátéve, arról nincs tudomása, hogy a DAC milyen összegben határozta meg a játékos árát.
Vitális Milán szerződése a szerdahelyi csapattal 2027 nyaráig érvényes, és a transfermarkt.de piaci portál szerint az értéke körülbelül 750 ezer euróra rúg.