Jeff Daniels, aki már 70 éves, tisztában van azzal, hogy nem tartozik a klasszikus értelemben vett jóképű színészek közé. Érdekesség, hogy a „Dumb és Dumber” című film főszerepéről le akarták beszélni, ám végül a Híradósokban kapta meg a főszerepet, miutá

Mielőtt igazán berobbant volna Hollywood világába, már ott hagyta azt, mivel a normális családi életet tartotta szem előtt. A zenélés iránti vonzalma pedig sokkal erősebb, mint a színészet iránti szenvedélye.

Jeffrey Warren Daniels 1955. február 19-én látta meg a napvilágot a Georgia állambeli Athensben, Marjorie J. Ferguson és Robert Lee Daniels gyermekeként. Élete első hat hetét szülővárosában töltötte, ahol apja egy iskolában tanított, majd a család a szülők gyökereihez, Michiganbe költözött, azon belül is Chelsea városába, ahol Jeffrey felnőtt és a mai napig ott él. Apja a Chelsea Lumber Company nevű barkácseszközöket forgalmazó vállalkozás tulajdonosa volt, emellett pedig a város polgármestereként is tevékenykedett. Daniels középnyugati származásáról így nyilatkozott: eleinte vagy túllépett rajta, vagy meg kellett védenie azt. "Később azonban ez már valami olyan lett, amiért nem kellett bocsánatot kérnem. Nem változtattam meg magam, függetlenül attól, hogy a castingosok hogyan láttak. Soha nem voltam sem szép, sem jóképű, és ezzel mindig tisztában voltam."

Miután befejezte a középiskolát, egy rövid időre a Central Michigan Egyetemre iratkozott be, ahol már ott is aktívan részt vett az intézmény színházi programjában. 1976 nyarán pedig átlépett az Eastern Michigan University drámaiskolájába, hogy csatlakozhasson a különleges Bicentennial Repertory programhoz. E program keretében szerepelt a The Hot L Baltimore című előadásban, valamint további három produkcióban is. Az egyetem vendégrendezője, Marshall W. Mason felfedezte Daniels tehetségét, és meghívta őt New Yorkba, hogy a Circle Repertory Theatre-nél dolgozhasson, ahol az 1977-'78-as évadban Lanford Wilson Fifth of July című darabjában alakította szerepét.

1991-ben Daniels hazatért New Yorkból Chelsea-be, ahol megalapította a Purple Rose Theatre Company nevű nonprofit színházi társulatot. Ez a társulat nemcsak klasszikus műveket, hanem eredeti darabokat is bemutat, mindezt világszínvonalon. Azóta is ő a társulat művészeti igazgatója, irányítása alatt folyamatosan újabb és újabb színházi élményekkel gazdagítja a közönséget.

Daniels karrierje egészen 1994-ig főként komoly szerepek köré épült, olyan filmekben tűnt fel, mint a „Féltékenység” (1986), a „Valami vadság” (1986), a „A rádió aranykora” (1987), a „Gettysburg” (1993) és a „Féktelenül” (1994). Persze akadtak néhány kivételes darabok is, mint például az „Arachnophobia: Pókiszony”, a „Kikaparod, megkapod”, a „Siker teszi az embert” vagy a „Csere-bere páros”. Ám a dolgok gyökeresen megváltoztak, amikor megkapta a „Dumb és Dumber: Dilibogyók” forgatókönyvét. Jim Carrey egyértelműen jelezte, hogy Harry karakterének megformálásához nem egy komikusra van szüksége, hanem egy komoly, elismert színészre, aki már a színpadon is bizonyított. "Olyan embert keresett, aki képes figyelni a másikra, mert tudta, hogy ez a film egy igazi pingpongmeccs. Engedtem, hogy ő vezesse a játékot, Harry Dunne pedig olyan volt, mintha mindig egy fél másodperces késlekedéssel reagálna Lloyd cselekedeteire" - mesélte Daniels a forgatás élményeiről.

A korabeli ügynökei szinte mindent elkövettek, hogy lebeszéljék Jeffet a szerepvállalásról, ragaszkodva ahhoz, hogy ez a döntés súlyosan árt majd a karrierjének. Jeff azonban hajthatatlan maradt, és mindenképpen ki akarta próbálni magát egy vígjátékban. "Mindhárman azt mondták: 'Oké, ezt nem támogatjuk. Nem fogod elvállalni ezt a filmet. Kiszedünk belőle. Az Oscar-jelölés már a láthatáron van.'" De Jeff nem hallgatott a figyelmeztetéseikre, így Daniels és Carrey végül a filmtörténet egyik legemlékezetesebb komikus párosává léptek elő. "Vegytiszta komédiát szerettem volna létrehozni, és ez volt az a nagy lehetőség, hogy együtt dolgozhassak valakivel, aki tökéletesen érti ennek a műfajnak a lényegét." Ahogy a Dumb és Dumber, valamint az az évben bemutatott Féktelenül hatalmas sikert arattak, Daniels neve egyre ismertebbé vált a világban. A vígjátékok iránti vonzalma a jövőben sem csökkent; a kilencvenes évek során számos ilyen filmhez örömmel csatlakozott, többek között a 101 kiskutya (1996), az Egyedül nem megy (1997), a Pleasantville (1998) és a Kedvenc marslakóm (1999) című alkotásokhoz.

Sokan talán nem sejtik, de Daniels szívéhez a zene közelebb áll, mint a színészet. „Középiskolás koromban a musicalek és a nyári színházak világában találtam magam, ez volt az első lépésem a színpadra” – osztotta meg a South Jersey Magazine-nak. „Az éneklés mindig is ment, és amit a musicalekből tanulsz, azt magaddal viszed; ez a tudás később nagyon hasznos lesz.”

- mondta Daniels, aki egy gitár megvásárlásával hozta vissza a muzsikát az életébe, amit annak tudatában dobott be az autójába, hogy "a musicalekben töltött ideje lejárt".

Énekes és dalszerzői pályafutása az ezredforduló után kezdett igazán felfelé ívelni: 2005 óta rendszeresen jelentkezik új zenei albumokkal, legutóbbi munkája, az "Alive and Well Enough", 2020 novemberében került a közönség elé. "Az volt a célom ezzel a lemezzel, hogy felhívjam az emberek figyelmét. Azt szeretném, ha azok, akik hozzám hasonlóan érzik magukat, ne a kényelmes, csendes utat válasszák, hanem bátran hallassák a hangjukat. Mert ha nem, akkor egy olyan társadalomban találjuk magunkat, amiben én legalábbis nem szeretnék élni" - osztotta meg gondolatait egy interjúban.

Az ezredforduló után Daniels karrierje egy kicsit megakadt, hiszen a kilencvenes évek bődületes sikereihez nem tudott visszatérni, és leginkább kisebb költségvetésű filmekben bukkant fel. Két 2002-es alkotás azonban üdítő kivételt jelentett: a Clint Eastwood rendezte Véres munka és az Oscar-díjas Az órák. Valójában csak 2005 után, amikor a zenei karrierje is beindult, tudott újra a középpontba kerülni olyan figyelemre méltó filmek révén, mint A tintahal és a bálna, az Egy kutya miatt, a Good Night and Good Luck, A hírhedt, A kulcsfigura, A dolgok állása, a Továbbállók vagy a Looper: A jövő gyilkosa. Az igazi nagy áttörés azonban a televízió világából érkezett, amikor 2012-ben elindult a Híradósok című sorozat. 57 évesen kapta meg Will McAvoy, a kábeltévés műsorvezető szerepét, és Jeff elmondása szerint örökké hálás lesz ezért a lehetőségért. "Ezt nem tudtam volna megjósolni. Abban biztos voltam, hogy ez segíteni fog. Akkoriban elérkeztem arra a pontra, hogy töprengtem, meddig akarom még ezt csinálni? Mikor fogom eljátszani azt a szerepet, amit igazából nem szeretnék, nagyon csekély pénzért, egy 28 éves, 10 millió dollárt kereső színész mellett" - részletezte a Collidernek.

Nos, szerencsére ez a pillanat még nem következett be, hála egy váratlan meghallgatásnak Aaron Sorkin, a Híradósok alkotójának részvételével. "A reggeli megbeszélés hevében belevágtam... Elmondtam egy sztorit, és elkezdtem az asztalt csapkodni" - mesélte. Noha a résztvevők hitetlenkedve bámultak a tányérjukra, Jeff végül a megbeszélés végére megkapta a kívánt szerepet. A Híradósok három éven át futott, 2014-ben zárta le történetét, Jeff Daniels pedig Emmy-díjat és Golden Globe-jelölést érdemelt ki kiemelkedő alakításáért.

A Híradósok óta olyan sorozatokban alakított nagyot, mint az Isten nélkül (2017), amelyért megkapta a második Emmy-díját, a The Looming Tower (2018), az American Rust (2021-2024) vagy legutóbb a tavaly bemutatott Talpig férfi (2024).

Talán a fentiekből is kitűnik, hogy Daniels magánélete sosem robbantotta szét a bulvármagazinok címlapjait, nem övezték botrányok a mindennapjait. Olyannyira nem, hogy ezidáig, vagyis 70 éves koráig egyetlen kapcsolatáról tudni. Még a középiskolában, 1973-ban jött össze Kathleen Treadóval, akit 1979-ben feleségül is vett. Ők pedig azóta is együtt vannak, vagyis már 52 éve alkotnak egy párt, és idén ünneplik a 45. házassági évfordulójukat. Ez pedig egy hollywoodi pár esetében felettébb ritka. A kapcsolatuk alatt három közös gyermekük született: Ben 1984-ben, Lucas 1987-ben, Nellie pedig 1990-ben. "A gyereknevelés lelassítja az embert. Mindig emlékeztet, amikor visszamész egy filmbe vagy egy színdarabba, hogy az egy extra adag különlegesség" - mondta erről.

Ahelyett azonban, hogy Jeff Hollywoodban maradt volna, hogy a karrierjét egyengesse, Kathleennel együtt úgy döntött 1986-ban, hogy maguk mögött hagyják az álomgyárat, és visszaköltöznek Michiganbe, Chelsea-be, hogy a családjuk számára a lehető legnagyobb normalitást teremthessék meg. A színész ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy mindig is bizalmatlan volt a 15 perc hírnévvel szemben: "Ez az egyik oka annak, hogy Michiganben akartuk felnevelni a gyerekeket, mert tudtuk, hogyan kell ezt ott csinálni."

Nos, annyira nem ért véget, hogy öt év után (ha idén bemutatják) ismét egy mozifilmben láthatjuk legközelebb: az első filmes Michael Russell Gunn történelmi drámájában, a Reykjavikban Ronald Reagant fogja alakítani. A sztori szerint a hidegháború legveszélyesebb pontján a politikai ellenségek, Reagan és Mihail Gorbacsov (Jared Harris) Izlandon találkoznak egy feszült hétvégén, hogy eldöntsék, béke vagy háború lesz-e a világban.