Tizenhat év elteltével ismét együtt lépnek fel a Gallagher-fivérek, és ezzel kezdetét veszi az Oasis új turnéja!

Múlt pénteken valóra vált egy csoda, amelyre még egy évvel ezelőtt senki sem mert gondolni: az Oasis legendás alapítói, a fénykorukban állandóan összetűzésben álló Gallagher-fivérek ismét összeálltak, hogy egy angliai és írországi turnén mutassák meg magukat.
A manchesteri zenekar 2009-ban oszlott fel - egy párizsi koncert előtt fél órával Noel és Liam Gallagher úgy összevesztek az öltözőben, hogy nem voltak hajlandóak színpadra állni. Ezután mindketten szólópályára léptek, saját dalokat kezdtek írni, de Oasis-számokat is rendszeresen előadtak koncertjeiken. Sokan sok pénzt felajánlottak nekik egyetlen közös koncertért, de mindet visszautasították, sőt interjúikban folyamatosan becsmérelték egymás szólóprojektjeit, és mindketten a másikat hibáztatták az Oasis feloszlásáért.
A tavalyi Sziget fesztiválon Liam Gallagher koncertje igazi felejthetetlen élmény volt. A közönség, főleg a brit rajongók, kórusban zengték az Oasis klasszikusait, miközben a szólódalok alatt szinte megállt a levegő. Emlékezetes pillanatok voltak, ahogy a tömeg együtt élt a zenével. Noel Gallagher néhány évvel ezelőtt szintén a Sziget nagyszínpadán lépett fel a High Flyin' Birds-el, de ott is egyértelmű volt, hogy az Oasis dalai hozták el a legnagyobb sikert.
Kétség sem merülhetett fel afelől, hogy a fivérek mindketten kiemelkedő tehetségek, azonban szólóelőadásaik során aligha akadt volna olyan néző, aki ne lett volna inkább egy Oasis-koncerten.
A nagy kibékülésről szóló hírek tavaly ősszel kezdtek szállingózni. Állítólag édesanyjuk ösztönzésére kerültek újra beszélőviszonyba egymással a balhés tesók, egy másik legenda szerint Bonehead, az Oasis egykori ritmusgitárosa volt a nagy összeborulás kezdeményezője. Ő egyébként - a többi eredeti taggal ellentétben - benne van a mostani turnéfelállásban, úgyhogy lehet némi igazságtartalma ennek a legendának.
Cardiffban valósult meg a nagy visszatérés, a turné nyitókoncertjére percek alatt elfogytak a jegyek. Számos videófelvétel található a YouTube-on, amelyek alapján kimondhatjuk, hogy teljes fegyverzetében tért vissza az Oasis, mintha az a bizonyos tizenhat év el sem telt volna.
Egy, a közösségi médiában terjedő videóban látható, ahogy Noel, a gitáros és dalszerző színpadra lépve könnyekkel a szemében öccse kezét szorítja. Ez a pillanat nemcsak a zenéről szól, hanem egy régi emlékeket is felidéz: Noel mindig is az "okosabb enged" szerepét játszotta, ahogyan a gyerekkoruk óvodai szabályai szerint mondták, míg Liam inkább a lázadó, kötekedő karakter volt. A testvéri kötelékük és az eltérő személyiségjegyek megjelenése ebben a megható pillanatban különösen szívmelengető.
Ez a visszatérő turné alaposan megmozgatta a briteket, méghozzá egyszerre több generációt. A BBC egyik videóján egy huszonéves lány elmondja, hogy szülei eléggé irígykedtek rá, amiért ő tudott jegyet szerezni, nekik viszont nem sikerült. "Azt mondták, jobban megérdemelnék, hogy itt legyenek" - sóhajtott az ifjú rajongó együttérzően, majd kajánul elvigyorodott...
Az Oasis Live 25 turnéja várhatóan jelentős profitot termel, a rajongók például előzetes becslések szerint összesen mintegy kétmilliárd fontot költenek el a 17 helyszínen - ebben a koncertjegy mellett benne van a szállásköltség, az utazás, a helyi fogyasztás és a merch is. Szinte valamennyi városban külön Oasis-boltok nyílnak borsos áron kínált pólókkal, sapkákkal, bögrékkel és egyéb emléktárgyakkal.
Az AJ Bell gazdasági elemző cég legfrissebb felmérése alapján a turné várhatóan több mint 1,2 milliárd fonttal támogatja a brit gazdaság növekedését.