A Samsonite szekszárdi üzemében a fenntartható növekedés és az innováció jegyében zajlanak az események, amelyek nemcsak a múlt sikereit, hanem a jövő lehetőségeit is tükrözik. Az idei év eredményei megerősítik, hogy a vállalat elkötelezett a környezetbar


Pataki Zoltán 2022-ben vette át a Samsonite szekszárdi gyárának vezetését, ekkor indult útjára a sikertörténet

A Samsonite szekszárdi gyára lenyűgöző eredményeket ért el az elmúlt időszakban. A vállalat 2023-ban látványos termelékenység-növekedést, és ezzel együtt 46 százalékos árbevétel-növekedést tudhatott magáénak. Ez az előrelépés nem maradt észrevétlen: míg 2022-ben a Samsonite a 11. helyen állt a Tolna vármegyei adózók rangsorában, addig 2023-ban már az előkelő 5. helyet szerezte meg. Pataki Zoltán igazgató 2022-ben vette át a szekszárdi gyár vezetését, a felívelés tehát tervei megvalósulását is jelenti.

Lapunknak tett nyilatkozatában a cég képviselője hangsúlyozta, hogy a siker mögött a gyártási kapacitás jelentős fejlesztése áll, ami nemcsak a termelést növelte, hanem új munkahelyek létrehozását is lehetővé tette. A Samsonite külön figyelmet szentel az új munkatársak integrációjára, és arra törekszik, hogy egy olyan emberekre fókuszáló vállalati kultúrát alakítson ki, amely a társadalmi felelősségvállalás értékeit is hangsúlyozza. Ennek egyik jól látható megnyilvánulása a "Tisztítsd meg a környéket!" elnevezésű esemény, amelyet 2023-ban és 2024-ben is megrendeztek. Ezen a napon a vállalat munkatársai, beleértve a legutóbb Belgiumból érkező kollégákat is, aktívan részt vettek a helyi és tágabb közösség környezeti tisztaságának megőrzésében, ezzel is hozzájárulva a fenntartható fejlődéshez.

A Samsonite hosszú távon gondolkodik szekszárdi gyárában, amit mi sem bizonyít jobban, mint a folyamatos fejlesztések és beruházások sora. Tavaly a vállalat 1 milliárd forintot invesztált a telephely fejlesztésébe, gépek beüzemelésére és folyamatok optimalizálására. Idén ez az összeg elérte a 4 milliárd forintot. A múlt évihez képest négyszeres beruházás egy igazi különlegességet is tartalmazott. Ugyanis a cég egy nemzetközi viszonylatban is ritkaságnak számító, "titkos technológiát" is rendszerbe állított 2,5 milliárd forint értékben. Ez a technológia a világon csak két helyen található, az egyik ilyen hely Szekszárd. A fejlesztések célja a még hatékonyabb, környezettudatosabb és tartósabb termékek előállítása.

A 2024-es év új kihívások elé állítja a vállalatot a világgazdasági lassulás miatt. A Samsonite vezetése azonban a nehézségekben is lehetőséget lát a fejlődésre. A vállalat kiemelt figyelmet fordít a munkavállalók mentális egészségére, a feszített tempó okozta esetleges lelki-fizikai kiégés megelőzésére. Ennek érdekében a cég nagy hangsúlyt fektet a személyes, "szemtől szembe" történő kommunikációra. Pataki Zoltán rendszeres fórumokon tájékoztatja a munkavállalókat a gazdasági helyzetről, a vállalat előtt álló kihívásokról és a kitűzött célokról. A kiemelt célok egyike például a két szekszárdi gyár jövőbeni összevonása, amivel tovább erősíthető a már említett hatékonyabb és környezetbarátabb működés.

Related posts