Szele Tamás: Orosz kémtorta – Budapest ízeivel fűszerezve A „Orosz kémtorta” egy különleges élményt kínál, amely ötvözi a hagyományos orosz desszert elemeit a budapesti gasztronómiai kultúrával. Az ízletes sütemény szimbolizálja a két világ találkozását,
Hiába próbálom elkerülni, ma már sajnos egyszerűen kötelező foglalkoznom a magyar sajtóban és belpolitikában zajló "kémháborúval", annak ellenére, hogy pontosan tudom: az események távolról sem értek véget, sőt, gyanúm szerint még csak most kezdődtek el. Ez a mostani írás nem is lehet több, mint egy pillanatkép az aktuális helyzetről.
A válságot az "átláthatósági" törvény indította el, melynek hátterében a kettős állampolgárok magyar állampolgárságának felfüggesztésére vonatkozó javaslat is áll. A legfrissebb hírek szerint a Nemzeti Információs Központot is bevonnák az ügyintézésbe, hogy elbírálják ezeket az eseteket. Ugyanakkor a legnagyobb figyelem a Szuverenitásvédelmi Hivatal körül összpontosul, amely gyakorlatilag bármelyik magyar újságíróból idegen érdekek kiszolgálóját nyilváníthatja, amennyiben úgy dönt - a legutóbbi események is ezt bizonyítják. Most azonban fontos, hogy lépésről lépésre haladjunk, hiszen az időrend kulcsfontosságú.
A Válasz Online oldalán megjelent Zelenszkij-interjú várakozásokon felüli érdeklődést keltett, ami több tényezőre is visszavezethető. Az első és talán legfontosabb ok, hogy Zelenszkij rendkívül elfoglalt, így a háború kitörése óta először adott interjút egy magyar újságírónak. Ennek nem csupán az elfoglaltsága az oka, hanem az is, hogy a magyar kormány kommunikációs stratégiája nagyrészt az ő karakterének és megítélésének torzítására épít. Kijevben, az orosz légitámadások árnyékában, nyilvánvalóan nem sok idő és energiája marad arra, hogy a magyar sajtómunkás vagy az őt delegáló szerkesztőség utánajárjon, ki is ő valójában, honnan érkezett, és vajon nem tervez-e valami rosszindulatút. Vörös Szabolcs már egy éve próbálta megszerezni a lehetőséget a beszélgetésre, több alkalommal is kérvényezte, míg végül sikerült engedélyt kapnia. Az interjú, a műfaj szabályait figyelembe véve, politikai szempontból meglehetősen semlegesnek bizonyult, bár Zelenszkij kifejezte némi elégedetlenségét Orbán Viktor irányába. A magyar miniszterelnök ugyanis engedély nélkül használja az arcképét a kampányplakátjain. Érdekes módon ennek a jogi aspektusai is léteznek: a sajtójogban "képmással való visszaélés" néven ismert, és a vonatkozó paragrafus pontosan meghatározza, mikor szükséges engedélyt kérni a felismerhető képmás közlésére, és mikor nem (például nyilvános eseményeken készült fényképek esetén nem mindig szükséges).
Nos, amikor a Szuverenitásvédelmi Hivatal meglátta az interjút, úgy érezte, reagálnia kell a megjelenésre, kartáccsal csőre töltötte a legnagyobb pattantyúját és belesütötte a magyar média kellős közepébe. Idéznék a közleményükből:
Vörös Szabolcs, az interjút készítő újságíró, közösségi platformján alaposan beszámolt a találkozóról, amelyet pályafutása egyik kiemelkedő pillanataként értékelt. Azonban a háttérben egy sokkal összetettebb valóság húzódik meg: az ukrán propagandagépezet és a nemzetközi kommunikációs támogatásának sikeréről van szó. Ennek révén Ukrajna képes volt célzottan, stratégiai megfontolások alapján terjeszteni propagandaüzeneteit Magyarországon, és a Válasz Online-t találták a legalkalmasabb médiumnak erre a célra. Eddig kevesebb figyelmet kapott az a tény, hogy az interjú mögött több nemzetközi szereplő is áll, köztük olyan szervezetek, amelyek közvetlen támogatást kapnak az Európai Bizottságtól. A program keretében különféle médiatréningeket, tematikus workshopokat és tanulmányutakat szerveznek uniós újságírók részére, valamint szakértői és logisztikai segítséget is nyújtanak. Emellett huszonöt újságírót küldtek Kijevből olyan európai városok szerkesztőségeibe, mint Berlin, Brüsszel, Budapest, Madrid, Párizs, Róma és Szófia, hogy az újságírók jobban megértsék az ukrán nézőpontot. Az említett újságíró tehát egy olyan, az Európai Bizottság által támogatott médiahálózat tagjává vált, amely az ukrán háborús erőfeszítéseket és Brüsszel Ukrajna-politikáját népszerűsíti. E hálózat nemcsak technikai és pénzügyi támogatással rendelkezik, hanem kapcsolatépítő struktúrával is, ami lehetővé tette, hogy az ukrán elnök stábja a Válasz Online-t válassza a magyar közvélemény felé irányuló propaganda üzenetei közvetítésére.
Nyilvánvaló, hogy egy háborúban álló ország vezetője csak olyan médiának ad interjút, amely támogatja háborús propagandáját. Ezt a feltételezést tovább erősíti, hogy a Válasz Online újságírója nem tett fel egyetlen konfrontáló kérdést sem az ukrán elnöknek. Noha az ukrán elnök említést tett a kárpátaljai magyar közösség helyzetéről, a magyar riporter nem tett fel kérdéseket a magyarságot hátrányosan érintő intézkedésekkel kapcsolatban.
A Válasz Online főszerkesztője, Stumpf András már alaposan megcáfolta ezt a rágalomtömeget, azonban én is szeretnék néhány kiegészítést tenni az ő érveléséhez, olyan szempontokat érintve, amelyekre ő nem tért ki.
Mindenképpen figyelemre méltó a szuverenitásvédelmi vádak abszurditása, valamint az ezzel kapcsolatos általános nézetek, melyek komoly aggodalomra adnak okot. De mielőtt magunkhoz térhettünk volna a tegnap tapasztalt sokkból, ma reggel újabb meglepetésként robbant be a Spöttle-botrány a Telex oldalain.
Összefoglalva: A köztudottan ismert Georg Spöttl, akit már a Kreml és a Karmelita körében is népszerűsítettek, mostantól arról is ismertté vált, hogy szoros kapcsolatokat ápol orosz hírszerző szervezetekkel, különösen a GRU-val.
Kedves barátaim, üdvözöllek titeket! Hát, ki gondolta volna, hogy ide jutunk? Igazán meglepő!
Szinte mindenki, aki valaha is érintkezett külpolitikai újságírással, találkozott már ezzel a jelenséggel. Hasonlóképpen, a kormány "biztonságpolitikai szakértőinek" többségével kapcsolatban is érdemes fenntartásokkal élni.
Fontos, hogy tisztázzuk a helyzetet: a kapcsolat létezésére nem Panyi Szabolcs, az írás szerzője, figyelt fel először. Ő csupán arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar elhárítás is észlelte Spöttlét egy titokzatos ügy keretein belül.
A 2024 második felében egy diplomatának jelentkezni kívánó egyén nem teljesítette a nemzetbiztonsági ellenőrzést. A Magyar Diplomáciai Akadémia diplomataképző programjába pályázott, bízva abban, hogy később külügyi diplomata pozíciót kap. Az átvilágítása azonban komoly nemzetbiztonsági kockázatokat tárt fel: kiderült, hogy közeli ismerőse, egy jól ismert figura a magyar kormányzati propagandagépezetben, kapcsolatban áll az orosz titkosszolgálatokkal. Ez a személy nem más, mint Georg Spöttle, a német-magyar propagandista, aki "biztonságpolitikai szakértőként" évek óta a Kreml hivatalos álláspontját tükröző álhíreket és narratívákat terjeszt a fideszes médiaplatformokon – többek között a Magyar Nemzet, a Pesti Srácok, az Origo, a Mandiner, a Hír TV, a TV2 és az állami média csatornáin.
A sztori valószínűleg sosem látott volna napvilágot, ha Spöttle nem esik pánikba és nem kezd el lobbizni a saját kapcsolati hálójában. Mivel megsértődött, mindent bevetett ismerőse érdekében, ám hiába rohant ide-oda, senki nem állt mellé. Ennek ellenére a pletyka gyorsan terjedt, és sokan felfigyeltek az ügyre. Így jutott el a történet Panyi Szabolcshoz is, aki a nyomozás során olyan alaposan felgöngyölítette az esetet, hogy még Spöttle legszorosabb szövetségesének, Oleg Szmirnovnak, az orosz követség katonai attaséjának a nevét is sikerült kiderítenie.
A kémregények világa mindig is lenyűgöző, de most szeretném a figyelmet néhány eddig háttérbe szorult aspektusra irányítani. Az első és talán legérdekesebb megállapítás az, hogy az orosz befolyás nem olyan átfogó, mint ahogyan azt sokan gondolják. Ha valóban teljes lenne a penetráció a magyar kormány intézményeibe, akkor Spöttle protezsáltja nem csupán diplomata státuszhoz jutott volna, hanem valószínűleg egy aranyszegélyű borítékban, díszes kísérettel nyújtották volna át a kinevezését. Ezzel szemben a nemzetbiztonsági elhárítás éber figyelemmel kísérte az eseményeket, és Spöttlét kockázatos elemként azonosította. Ami, a körülményeket ismerve, teljesen indokolt döntésnek bizonyult.
Panyi elemzése rávilágít arra, hogy Spöttle nem csupán utasításokat vagy eligibilitási irányelveket kaphatott Szmirnovtól, hanem egész metodikai csomagokat és ideológiai megközelítéseket is. Kettő ilyen megközelítésről már bizonyítékunk is van, ami azt jelenti, hogy az a pesti, ironikus kérdés, amit a kollégáimmal gyakran felvetettünk, miszerint: "Hol oltották be újságírás ellen?" most már válaszra talál: Moszkvában. Amikor pedig az orosz külügyi szóvivő, Marija Zaharova interjút adott a Pesti Srácoknak, akkor még mindig hezitáltunk, hogy melyik cím illene hozzá jobban: "Két kuruc beszélget" vagy "Dialógus két szócső között."
A helyzet bonyolultságát Spöttle státusza okozza. Kémnek nem igazán nevezhetjük, hiszen soha nem volt birtokában olyan értékes titkoknak, amelyek információgyűjtés céljából hasznosíthatók lettek volna. Inkább propagandista szerepben tevékenykedett, hiszen feladata az volt, hogy információkat terjesszen, nem pedig azokat felkutatni. Ez a tevékenység a hírszerzés keretein belül is elhelyezhető, például dezinformációs akcióként. A probléma azonban az, hogy - az orosz terminológia szerint - Spöttle illegálisként lelepleződött.
Tudjuk, hogy kétféle ügynök létezik: a legális, aki diplomáciai fedésben dolgozik, tehát diplomataként alkalmazzák valamelyik követségen, ilyen volt esetünkben Szmirnov katonai és légi attasé, a GRU hivatásos tisztje. Akiről különben már tavaly is mindenki tudta, mivel foglalkozik, még parlamenti interpelláció is született abból az alkalomból, hogy a Kínai Népköztársaság egyik ünnepi fogadásán hosszasan elbeszélgetett Kajári Ferenc altábornaggyal, aki akkor a magyar vezérkari főnök helyettese volt.
Ezeket a legális ügynököket hallgatólagosan minden ország kölcsönösen eltűri, ugyanis munkájuk során kerülik a törvénysértést, és érvényesül a viszonosság elve is: a ti attasétok nálunk kémkedik, a miénk nálatok. Arra kell csak ügyelni, hogy valódi titkot egyik se tudjon meg. Aztán ha kitör egy komolyabb kémbotrány, ezeket a legálisokat utasítják ki. Mindent csak gentlemanlike, fehér glaszékesztyűben, "csak semmi durvaság, uraim, spionok vagyunk".
Az illegális ügynökök szürke zónájában, ahol a legális és illegális határok elmosódnak, egy dolog biztos: a polgári álcával rendelkező kémek nem élveznek semmiféle védelmet. A diplomáciai immunitás nem vonatkozik rájuk, hiszen ők nem csupán a hazájukat árulják el, hanem a törvényekkel is szembeszegülnek. Ha külföldi állampolgárról van szó, a megítélés talán enyhébb lehet, de a lényeg nem változik: a bűn elkövetése súlyos következményekkel jár. Ritkán kapják meg a legszigorúbb büntetést, különösen, ha nem okoztak emberi életet kioltó vagy hatalmas kárt. Sokkal valószínűbb, hogy a hatóságok a "cserealapba" helyezik őket, várva a megfelelő alkalomra, amikor egy másik, hasonló helyzetbe került ügynökkel válthatják meg őket.
Elvileg tehát ez lenne Spöttle sorsa, de a valóságban a helyzet egészen más. A magyar kormánymédia szövetébe olyan mélyen ágyazódott be, hogy ha egyszer csak napvilágra kerülne, ki is ő valójában és mivel foglalkozik, az a teljes sajtóbirodalom hitelességét kérdőjelezné meg. Kétségtelen, hogy a kormánymédia befolyásos alakjai között még számos olyan személy is fellelhető, akik orosz kapcsolatokkal bírnak, és köztük olyanok is akadnak, akikről már régóta gyanítható, hogy a titkos listákon szerepelnek.
Spöttle akkor vétett, amikor - a kudarcát követően - 2025 elején bejelentette, hogy visszavonul a közélettől. Ám meglepő módon nem távozott, hanem folytatta a tevékenységét, mintha sosem állt volna meg. Ekkor még adódott volna lehetősége egy méltóságteljes búcsúra, de kérdéses, hogy a hiúsága vagy csupán a pénzügyi érdekek tartották-e vissza. Talán a jövedelmekre volt szüksége, ami az ő esetében nem meglepő. Mindenesetre akkor elszalasztotta az elegáns távozás lehetőségét, és most senki sem tudja, hogyan tovább vele.
Gyakorlatilag már több, mint két évtizede végzi ügynöki tevékenységét, tehát minimum kiutasítás járna neki (a feltételezett ukrán ügynökök így is jártak), de akkor egyrészt megsértődik a GRU, másrészt a magyar kormány is lehetetlen helyzetbe hozza magát, hiszen az egyik oszlopát kéne kidöntenie. Másrészt azonban a történet ma reggeltől nyilvános, ha nem tesznek semmit, az nyílt bevallása annak, hogy Magyarországot Moszkvából igazgatják, és oda a szuverenitás oly nemes eszméje, melyet nálunk külön hivatal véd.
A végére hagytam Spöttle személyees reakcióját, melyet mindenképpen be kell mutatni, nem csak az audiatur et altera pars elve miatt, hanem azért is, mert az Indexnek nyilatkozva a tartalom és a forma ritkán tapasztalt harmóniájával sikerült fogalmaznia.
"Kérlek, ne haragudj, de ezt nehéz komolyan venni. Az egész helyzet valóban furcsa, és nem szeretném bővebben elemezni. Csak annyit mondanék, hogy az, ami történik, egyszerűen nonszensz."
Németes vitakultúra, érvek és bizonyítékok felsorakoztatása, lenyűgöző logikai levezetés? Ugyan már. Arra semmi szükség. Elég annyit mondani, hogy "ez f*szság, mert én azt mondtam" és kész.
Mindenesetre Spöttle egy életre meg fogja jegyezni a mai napot. Ugyanis ma nem csak ő dekonspirálódott, de tökéletesen, felső kapcsolatostól, mindenestől, de ráadásul még orosz nemzeti ünnep van. "Oroszország napja", a nemzeti függetlenség ünnepe.
Természetesen kihívás ünnepelni, ha te magad vagy a fő attrakció, és hamarosan darabokra vágnak. Jelenleg azonban még csak ragyogsz, amíg el nem oltanak.
