Szabó Kimmel Tamás kifejezte, hogy fiatal korában Oscar-díjas színész szeretett volna lenni, de mára már nem bánja, ha az emberek elfelejtik őt.

Szabó Kimmel Tamás most nyíltan osztotta meg gondolatait a hírnév árnyoldalaival kapcsolatban, valamint arról is kifejtette, miért nem bántja már, ha esetleg elfeledkeznek róla.

Volt már filmcsillag, színházi kedvenc, megkapta Jézus és Hamlet szerepét is. Most mégis azt mondja, ha ma lenne pályakezdő, inkább villanyszerelő lenne, mint színész. Oscar-díjról álmodott, ma már a túlélés a cél. A gyerekeitől tanulja, milyen ember valójában. Volt, hogy egyedül maradt egy csúcspont után. A népszerű színész a mindennapok megéléséről mesél: hogyan él ma, miután megjárta a szakmai sikereket és a szakma árnyékos oldalát is.

Szabó Kimmel Tamás mindig is nyíltan vállalta, hogy fiatal korában nem csupán a színészi pálya vonzotta, hanem álmai között szerepelt egy Oscar-díjas filmsztár szerepe is.

Az első évek karrierje ezt egyértelműen tükrözte: 2007-ben szerepet kapott egy nagy költségvetésű filmben, majd 2009-ben a Made in Hungária óriási sikerével robbant be a köztudatba. Ezt követően sorozatszerepek és különböző bemutatók követték egymást. Ám hirtelen, mintha csak egy szűk utcába terelték volna, a lehetőségek elkezdtek beszűkülni.

"Tizenöt évnyi lemaradást érzek az álmaimhoz képest" - osztotta meg a remind.hu-n tett interjújában. A színészi karrierjéről most már sokkal reálisabb szemlélettel beszél, és kijelenti, hogy ha újrakezdhetné, inkább biztosítási ügynök vagy villanyszerelő lenne.

A Covid-időszak alatt úgy döntött, hogy szabadúszóként folytatja pályafutását. A színházi világ szigorú követelményeihez azonban nehezen tudott alkalmazkodni, ami új kihívások elé állította.

Ekkor varratott magára egy szamurájt ábrázoló tetoválást, mert pont olyan magányos harcosnak látta magát, mint a japán roninok.

"A szamuráj életfilozófiája közel áll hozzám: becsület, letisztultság, fókusz" - mondja. Ekkor tanulta meg igazán, hogy nem társulati, hanem szabad művészi gondolkodásra van szüksége.

Megtapasztalta a hírnév varázsát is. Volt egy időszak, amikor még egy egyszerű villamosmegállóban sem tudott megállni anélkül, hogy valaki ne kérje tőle, hogy készítsenek egy közös fényképet.

"Volt egy időszak az életemben, amikor azt hittem, hogy számítok. Aztán szembesültem a valósággal. Egyedül maradtam, és mélyen magamba néztem: mi is az, amit valójában keresek?"

Ma már egyértelműen látja, hogy a marketing ugyanolyan kulcsszerepet játszik, mint a tehetség. A közepes képességekkel rendelkező egyénekből is igazi "zseni" válhat, ha ügyesen használják a közösségi médiát – mondja, miközben egy kis melankóliával a hangjában.

"Igen, volt, amiben megbuktam" - mondja őszintén. Az Orfeusz alászáll a Nemzetiben például nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. "Megakadtunk. Nem értettük egymást." És volt, amikor szerinte nem ő rontott el valamit,

A színházi világban egykor úgy vélték, hogy nehéz vele együttműködni. Ma már azonban csak annyit válaszol: "A véleményekkel nem foglalkozom."

Jelenleg Pintér Béla társulatának tagjaként érzi a legnagyobb kényelmet és szabadságot. Olyan darabokban lép színpadra, mint a Réka és az Oltatlanok, illetve a Marshal Fifty-Six. Különösen nagyra értékeli Pintér rendezői filozófiáját, amely szerint: "Nincs szükség felesleges mosolygásra egymás között. Ez igazán felszabadító érzés."

Egyre inkább megerősödik benne az a meggyőződés, hogy a valódi színészi tehetség nem a pompás látványban, hanem a finom visszafogottságban és a rejtélyekben található. "Kevesebb eszközzel, de gazdagabb titkokkal játszom."

Kaposváron látta meg a napvilágot, egy olyan családban, ahol a művészet mindennapos életforma volt. Szülei voltak a város első magángalériájának alapítói, míg nagyapja a képkeretezés mestereként tevékenykedett. "Festők, szobrászok és színészek vettek körül. Gyermekként ebbe a varázslatos világba cseperedtem" – idézi fel emlékeit.

A saját gyerekei pedig már az emberi oldalon segítenek neki tisztábban látni. "Ők a tükreim. Megmutatják, milyen ember is vagyok valójában."

Ma már nem a trófeák vagy a fényűzés motiválja. Olyan szerepeket keres, amelyeket igazán átélhet, és amelyek mély nyomot hagynak benne. Platonov, Ivanov, a klasszikusok, amelyekre manapság egyre kevesebb lehetőség nyílik. "Nem zavar, ha nem maradok meg az emlékezetben. De ha mégis, akkor olyan alkotások révén szeretnék élni az emberek emlékezetében, amelyek miatt érdemes visszagondolni rám."