Össztűz Kovács Istvánra - még a PSD szóvivője is a futballbíróra támad!
A VAR-szobából két büntetőt megítélő Kovács Istvánt támadják a Kolozsvári Universitatea-Gloria Buzău futballmérkőzés nyomán. A házigazdák által 2-1-re megnyert bajnoki találkozót követően a játékvezető delegálása miatt értetlenkednek.
A Szuperliga 22. fordulójában zajló mérkőzés során a vendégcsapat előnyben volt, azonban a hazaiak a mérkőzés hajrájára fordulva két büntetőt is kaptak. Az elsőt Dan Nistor a 84. percben magabiztosan értékesítette, majd négy perccel később újra ő állt a labda mögé, és tizenegyesből ismét betalált. Ezzel a teljesítménnyel a Szamos-parti "egyetemisták" három fontos pontot zsebeltek be, így megőrizték vezető helyüket az összetett versenyben.
A második büntetőrúgás után a vendégcsapat kapitánya, Constantin Budescu, hosszú percekig vonakodott folytatni a játékot. A pálya szélén állva hevesen tiltakozott és vitatkozott George Cătălin Roman játékvezetővel, akit az általa igazságtalannak tartott döntés miatt ostorozott. Ráadásul, a helyzetet tovább súlyosbítva, csapattársait is bojkotra buzdította.
A sereghajtó Gloriát edző Eugen Neagoe a meccs után Kovács Istvánt bírálta, és szerinte nem normális, hogy kolozsvári játékvezető legyen a VAR-szobában egy kolozsvári csapat meccsén. Kovács István ugyanis bár nagykárolyi származású, Kolozsváron lakik. Neagoe meglátása szerint az első büntetőt megelőzően épp Nistor volt az aki kezezett, mégis büntetlenül hagyták. "A Kolozsvári U megérdemli az összetettben elfoglalt helyét, de egy az amit ők csinálnak és más dolog, amit most este történt" - bosszankotodtt az edző.
Lucian Romașcanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője, a Buzău megyei tanács elnöke is beleszólt a vitába. A közösségi oldalán "szégyenletesnek" nevezte azt, ami történt az élvonal újoncával. Szerinte a játékvezetői döntések semmisé tették a játékosok odaadó munkáját. "A Gloriát önkényesen megbüntette az amúgy híres játékvezető, Kovács István, akinek nem is lett volna keresnivalója a VAR-szobában, mivel mégiscsak kolozsvári lakos, a csapat amelyik igazságtalanul nyert. (...) Kovács István nem érdemli meg a FIFA-kitűzőt. Ha az eredmények nem a pályán dőlnek el, hanem egyéb érdekek menték akkor ne csodálkozzunk, ha az európai labdarúgást csak a tévén keresztül követjük" - fogalmazott a politikus.
A Kolozsvári Universitateának 22 forduló után 40 pontja van, míg a Gloria 16 ponttal sereghajtó. A hétvégén lejátszott mérkőzések után az FCSB 38, a Dinamo 37, a Craiovai Universitatea és a Kolozsvári CFR pedig egyaránt 36 pontnál tartanak.
A 22. forduló izgalmas mérkőzései ma zajlanak, ahol először a Farul és az UTA csap össze 17 órakor, majd este 8-kor a Rapid és a Poli Iași fog találkozni a pályán. Ne hagyd ki!