Az európai elektromos hálózat komoly terhelésnek van kitéve az e-autók töltési szükségletei miatt, és ez már most is érezhető nyomásokat gyakorol az infrastruktúrára.
Az idei évtől megugrik a nyilvános, vagyis mindenki számára elérhető elektromosjármű-töltő pontok száma az országban. Amellett, hogy a nagy benzinkúttársaságok saját szakállra is telepítenek csatlakozókat, egy többfelvonásos európai uniós pályázat, illetve egy attól elkülönülő, de szintén az EU finanszírozta projekt is zajlik.
A Connecting Europe Facility (CEF) keretein belül működő Alternative Fuel Infrastructure Facility (AFIF) nevű alprogramja nemrégiben indult el, és már az év elején megkezdődött az első pályázati kör. Ekkor 55 új töltőállomás helyszínét avatták fel, ám a projektnek még három további fordulója vár ránk, az utolsó szakasz 2026 novemberében zárul. A négy telepítési fázist követően egy kétéves szünet következik, amely alatt a következő, kifejezetten a vidéki töltőállomás-vakfoltok felszámolására irányuló magyar pályázat telepítései kerülnek előtérbe.
A telepítések ütemét optimistán nézve fokozatosan, pesszimistán nézve viszont lassan halad. Azonban egyértelműen örömteli, hogy az új csatlakozási pontok nem egyszerre csatlakoznak az elektromos hálózathoz, hiszen ez a rendszer jelenlegi kapacitása miatt nem lenne fenntartható a várható többletterhelés mellett. Nem túl nagy vigasz, hogy ez a jelenség nem csupán hazánkban tapasztalható, hanem egész Európában, sőt, a világ többi részén is.
A hálózatokat ugyanis sehol sem arra a masszív zöldenergiás átállásra tervezték, amely felé haladunk (akkor is, ha a váltást folyamatosan nehezítik és késleltetik az egymás nyakára érkező krízisek a Covidtól kezdve a háborúkon át a gazdasági válságokig). Az e-autó-töltőktől indultunk, de messze nemcsak ezek rónak pluszterhelést a hálózatra, hanem például az egyre sűrűbben telepített hőszivattyúk is, a betáplálási oldal túlterheléséről pedig a sorozatban üzembe állított új zöldenergiás erőművek gondoskodnak, köztük a háztartások kis napelemeivel.
