Pénzügyi haszonszerzés érdekében a szülők hamis állítást terjesztettek, miszerint 6 éves gyermekük rákbeteg.
Hogy a sztori hitelesebbnek tűnjön, a szülők kopaszra borotválták a gyereküket.
Az Adelaide-ben élő, 44 éves szülők mintegy 60 ezer ausztrál dollárt (23,5 millió forintot) gyűjtöttek össze a GoFundMe platformon és gyermekük iskolájának segítségével. Emiatt kopaszra borotválták a hatéves kisfiú fejét, és kerekes székbe ültették, így elhitetve mindenkivel, hogy a gyerek sugárkezelést kap - írja a Guardian.
November végén bejelentés érkezett a rendőrséghez, ami után kiderült, hogy a fiú nem kapott orvosi kezelést, mert valójában nem is volt rá szüksége. Az ügy következtében a hatóságok úgy döntöttek, hogy a gyerekeket – a hatéves fiút és nővérét – elválasztják szüleiktől, és ideiglenesen rokonok gondoskodásába helyezik őket.
A rendvédelmi hatóságok kiemelték, hogy az átverés nem csupán a közösségi összetartást veszélyezteti, hanem mély lelki sebeket is ejthet a gyermekek lelkében. A házaspár ellen gondatlanság és csalás vádjával indult eljárás, amelynek keretében a felajánlott adományok visszaszerzése is prioritást élvez.