Nyolc gyermek és öt nő vesztette életét az éjszakai izraeli légicsapások következtében a Gázai övezetben.

Nyolc gyermek és öt nő veszítette életét az izraeli légitámadások következtében, amelyek során összesen huszonöt ember halt meg keddre virradóra a Gázai övezetben - tájékoztat az AP nemzetközi hírügynökség.
Izrael ugyan azt hangoztatja, hogy kizárólag a fegyveres harcosokra irányítja a támadásait, és a civil áldozatokért a Hamászt teszi felelőssé, a gázai megtorló háború kezdete óta több mint ötvenezer ember vesztette életét, akiknek többsége civil, köztük számos nő és gyermek.
Izrael márciusban rúgta fel a Hamásszal az év elején megkötött többlépcsős tűzszünetet, amelynek a második szakába kellett volna lépnie, ám az Izrael az Egyesült Államok Gázai övezetet fenyegető üzenetein felbátorodva előbb minden élelmiszert, üzemanyagot és humanitárius segélyt elvágott a Gázai övezetben, majd kitelepítési parancsokat adott ki. Utóbbiak következtében ismételten több ezer embernek kellett elhagyni a lakóhelyét, nem sokkal azt követően, hogy a tűzszünet életbe lépése után visszaengedték őket.
Ciszjordániában kedden szintén megölt egy palesztin nőt az izraeli hadsereg, arra hivatkozva, hogy szerintük kövekkel dobálta, illetve megpróbálta leszúrni őket. Ez egy izraeli település közelében lévő közlekedési csomópontnál történt. Az AP szerint egyetlen izraeli katona sem sebesült meg. A palesztin egészségügyi minisztérium a meggyilkolt nőt a 30 éves Amana Jakubbként azonosította, aki a közeli Szalfit városából származik.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, hétfőre virradóra a Gázai övezetben egy kórház közelében felállított újságírói sátrakat ért támadás, ami tragikus következményekkel járt: két ember életét vesztette, köztük az egyik riporter, akinek a halála különösen sokkoló, hiszen a nyilvánosságra került felvételek tanúsága szerint őt elevenen elégették. További öt újságíró súlyosan megsebesült a támadás során. Az egyikük, Ahmed Manszúr fotóriporter, annyira súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy sajnos kedden már nem tudták megmenteni az életét.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a csapás célpontja egy férfi volt, akit újságírónak öltözködve azonosítottak, de akiről kiderült, hogy valójában Hamász-harcos. Meglepetésre, a támadás során nem vesztette életét, hanem sérülésekkel megúszta a támadást, és a sebesültek között található.