Öngondoskodás: Hajrá harmincasok, mutassátok meg, mit tudtok!

Öngondoskodás. Milyen egyszerű, mégis sokat mondó szó. Általában akkor hangzik el, amikor arról próbálják a hallgatóságot meggyőzni, hogy nem elég várni a sült galambot, igenis tenni kell a saját boldogulásunk érdekében.

Öngondoskodás: a saját életünk irányításának felelőssége, amely lehetőséget ad arra, hogy tudatosan formáljuk sorsunkat és jólétünket.

Nemrégiben hallottam egy érdekes beszélgetést a tévében, ahol egy előadó arról értekezett, hogy a mai harmincas generáció, sőt, még az azt követő fiatalok is valószínűleg nem fognak sokat élvezni a nyugdíjas éveikből. Sőt, lehet, hogy egyáltalán nem lesz nyugdíjuk. Ezért elérkezett az idő, hogy komolyan foglalkozzunk az öngondoskodás kérdésével.

Nézzünk egy átlagos harmincast. Szerencsés esetben már házas, és talán a szülők segítségével, no és banki hitellel nem albérletben lakik, hanem van egy saját kis lakása. Van egy jó állása, és talán egy vagy két gyermeke.

A havi jövedelme szinte teljes egészében elmegy a mindennapi költségek fedezésére: törleszti a hitelt, gondoskodik az autó üzemeltetéséről és a rezsiköltségekről. Az az igazán szerencsés, ha mindezekre elegendő forrással rendelkezik. Emellett pedig fontos lenne, hogy kialakítsa az öngondoskodás szokását is, ami azt jelenti, hogy havonta legalább húszezer forintot félre tudna tenni egy külön számlára, hogy a nyugdíjas évei során is biztosítani tudja saját megélhetését.

Ha már ilyen rosszul áll a helyzet, mi lenne, ha azt a pénzt, amit havonta levonnak a fizetésünkből nyugdíjjárulékként, azt tehetnénk félre egy számlára, öngondoskodás címen.

Létezik olyan nemzet, ahol az állami nyugdíjrendszer teljesen hiányzik, és ennek megfelelően nem is vonnak le egyetlen fillért sem az állampolgárok béréből. Úgy tűnik, hogy a felelősségvállalás nem csupán a mi feladatunk.