A Nuvia dizájnok teljes eltüntetésére készül az ARM.


A Qualcomm nyilatkozata szerint a vállalat aktívan dolgozik azon, hogy megkezdje saját piacra lépését.

Az idei év októberében beszámoltunk arról, hogy az ARM komoly fenyegetést jelentett a Qualcommra, mivel a licencek felmondásával rukkoltak elő. Az ügy jelenleg tárgyalási fázisban van. Az ARM állítása szerint a Qualcomm megszegte a két vállalat között kötött licencmegállapodást azzal, hogy a Nuvia felvásárlása után nem kezdte meg a feltételek újratárgyalását. Ez a helyzet különösen fontos, mivel a Nuvia eredetileg magasabb jogdíjakat tervezett fizetni a Qualcomm számára, ami az ARM-nak évi 50 millió dolláros bevételkiesést jelenthet.

A fent említett okok miatt az ARM határozottan követeli a Nuvia felvásárlás előtti terveinek teljes eltüntetését, ami különösen nehéz helyzetbe hozná a Qualcommot. Hiszen ebben a forgatókönyvben a megszerzett technológiákra alapozva készült rendszerchipjeik piacképtelenné válhatnak.

A Qualcomm szerint az ARM csak előkészíti a terepet arra, hogy saját fizikai dizájnokkal versenyezzen az ügyfeleivel. Ezt egy belső dokumentummal próbálták bizonyítani, amelyben az utóbbi cég vizsgálja a saját lapkák kiadásának lehetőségét, de Rene Haas, az ARM vezetője szerint csak különféle üzleti lehetőségeket mértek fel, viszont nem akarnak direkten hardvereket kiadni.

A Qualcomm arra is felhívta a figyelmet, hogy az ARM szándékosan próbálta megzavarni az ügyfélkapcsolataikat. Az ARM előzetesen tájékoztatta az érintett vállalatokat a jogi vitával kapcsolatos lehetséges következményekről, ami azt a célt szolgálta, hogy elbizonytalanítsa a Qualcomm partnereit a Nuvia tervek alkalmazásában. Rene Haas viszont azzal védekezett, hogy csupán az iparági partnerektől beérkező kérdésekre reagáltak, ezzel hangsúlyozva, hogy nem volt szándékukban feszültséget kelteni.

Fontos megemlíteni, hogy az ARM esetében nem pénzbeli kártérítésről van szó, így nem klasszikus értelemben vett anyagi vitáról beszélhetünk. Az ügy középpontjában a Qualcomm és Nuvia dizájnjainak elnyomása áll. Azonban nehezen érthető, hogy milyen előnyhöz juthat az ARM, ha valóban nem szándékozik versenyezni a partnereivel.

Related posts