Érkezésünk az életünk egy másik, ismerősnek tűnő univerzuma – Miért vonzanak minket annyira a sorozatok?

Soha nem tudnám megmondani, hány filmsorozat hagyta már nyomát az életemben. Gyerekkoromban a tévé előtt ülve merültem el a történetekben, míg ma már inkább a különböző streamingszolgáltatók kínálatából válogatok. De az izgalom, az élmény mit sem változott. Ugyanolyan lelkesedéssel néztem régen a Szívek szállodáját, mint ahogy most a brit királyi família titkait felfedő Koronát, vagy a közösségi média világát bemutató Gossip Girlt, sőt, az idősebb generációk mindennapjait kendőzetlenül ábrázoló Grace és Frankie-t is. Miért van az, hogy egyre újabb és újabb epizódokat nézünk meg, mintha egyfajta függőség lenne?

Tavaly év végén az egyik családtagom ajánlott egy sorozatot. Ted Lasso a címe - mondta, majd hozzátette, ne ijedj meg, nem a fociról szól. Bevallom, némiképp megrökönyödve ültem az első részek előtt. Többször ellenőriztem, vajon tényleg azt nézem-e, amit az illető ajánlott. Hősiesen végigpörgettem legalább három vagy négy részt, és már épp meghoztam a döntést, hogy én bizony nem fogok tovább a képernyő előtt szenvedni, amikor történt valami. Az ötödik epizód környékén bekövetkezett az áttörés. Megérintett, behúzott a cselekmény és körvonalazódni kezdtek a karakterek. Innentől kezdve rajongója lettem a sztorinak, és már inkább azon aggódtam, hány évadból és hány részből áll a széria, s vajon meddig fog kitartani.

Heteken keresztül izgatottan vártam azt a különleges estét, amikor végre beléphetek a Ted Lasso varázslatos világába. Ez a fél óra mindig elhozta nekem mindazt, amit annyira kerestem: nevetéseket, könnyeket, szellemes poénokat és mély érzelmeket – mindezek pedig egy igazi kikapcsolódást nyújtottak.

Tudományos szempontból sokan sokféleképpen magyarázzák, miért szeretjük a sorozatokat. Az egyik szakértő az ismerősség érzését emeli ki. A stresszes és kimerítő mindennapokban szükségünk van az ismerős fantáziavilágban való elmerülésre. Ez egyfelől pihentető tevékenység az agyunknak, másfelől - a hétköznapi életünk legtöbb eseményével ellentétben -, amelyre sokszor nincs ráhatásunk, a kontroll érzését is nyújtja, mindez pedig jutalom- és örömérzést okoz. Igaz, a kapcsolódásunk a filmek szereplőivel hamis összetartozás-érzést is kelthet. A kötődésnek ez az illúziója azonban csak akkor jelent problémát, ha valakinek a való életben nincsenek, vagy korlátozottak az emberi kapcsolatai.

Az emberi elme működése mögött rejlő titkok egyike, hogy miért nem tudunk ellenállni a sorozatok varázsának. Bluma Zeigarnik pszichológus kutatásai rámutattak, hogy az emlékek sokkal élénkebbek maradnak, ha egy tevékenység megszakad. Amikor befejezzük egy cselekvés menetét, agyunk azt az érzést kelti, hogy a probléma megoldódott. Ez a „lezárás iránti vágy” elmélete alapján az emberek alapvető igénye, hogy teljesítést és befejezést tapasztaljanak, ami a sorozatok iránti vonzalmat is magyarázza. Ha egyszer belemerültünk egy történetbe, elkerülhetetlen, hogy ne kíváncsiskodjunk a folytatás iránt, és mindenképpen tudni akarjuk, mi lesz a végkifejlet.

Létezik olyan megközelítés is, amely szerint a filmbéli helyzeteken keresztül - önkéntelenül is - szociális készségeinket teszteljük és gyakoroljuk.

A szereplők közötti konfliktusok olyan izgalmas lehetőségeket kínálnak, amelyek arra ösztönöznek minket, hogy elmélyedjünk a saját reakcióinkban és döntéseinkben az adott élethelyzetek tükrében. Ez a feszültség arra is rávilágít, hogy a helyzetek sokszínűsége mellett számos alternatív megoldás is létezhet, amelyek talán még nem jutottak eszünkbe a történet során.

Valójában egy izgalmas tanulási folyamat bontakozik ki a képzeletbeli jelenetek által, és azáltal, hogy megosztjuk benyomásainkat másokkal, gazdagíthatjuk társas készségeinket.

Borbély Zsuzsa filmkritikus hangsúlyozta a fentiek lényegét: "Ha csupán arra gondolunk, hogy például a Jóbarátok vagy az Így jártam anyátokkal című népszerű sitcomokban a díszlet szándékosan úgy lett megtervezve, hogy az asztal három oldalán a szereplők foglaljanak helyet, míg a negyedik oldal a nézőké, könnyen észlelhetjük az alkotók szándékát. Ez a felállás lehetővé teszi, hogy a néző úgy érezze, mintha ő is a társaság tagja lenne, és ezáltal átélheti a baráti közösség élményét."

A szakember más perspektívákat is felvet. "A nosztalgiafaktor jelensége is létezik. Gondoljunk csak a már említett Jóbarátokra vagy a Szívek szállodájára: ezek a világok sokkal vonzóbbnak tűnnek, mint a valóságunk. Fontos az is, hogy az adott filmet életünk mely periódusában nézzük. Életkorunktól és élethelyzetünktől függően különféle momentumok ragadhatnak meg minket, és más idézetek válnak ikonikusakká, attól függően, hogy éppen mi foglalkoztat minket. Húszas éveinkben a romantikus szálak tűnnek a legérdekesebbnek, míg később a karrierünk alakulásával kapcsolatos dilemmák kerülnek előtérbe."

A sorozatnézés nem csupán szórakozás, hanem életünk izgalmas pillanataival is összefonódik. Gondoljunk csak bele: mennyire meghatározó élmény lehet, amikor valaki a barátjával rendszeresen együtt ül le egy új epizód elé, vagy amikor a család minden hétvégén közösen néz egy sorozatot, ezzel erősítve a kötelékeiket. Mindez nem csupán szórakoztat, hanem emlékeket teremt, amelyeket később nosztalgiával idézhetünk fel. A nézők tehát nem pusztán passzív résztvevők, hanem saját történeteik, élményeik hordozói is. Emellett egy sorozat számos más előnnyel is szolgálhat: gondolkodásra, vitára vagy éppen érzelmi kapcsolódásra is ösztönözhet minket.

Ha valaki ma belemerül a Szomszédok világába, rengeteg értékes insightot nyerhet az előző generációk gondolkodásmódjáról és a társadalom működéséről. Ez a sorozat egyfajta időutazást kínál, amely megvilágítja, hogyan formálták a múltbeli események a mai társadalmi normákat és értékeket.

Az pedig, hogy már nem kell megvárni minden második csütörtököt a következő részért, nem feltétlenül baj. A világunk felgyorsult, nyomás van rajtunk, hogy ne maradjunk le semmiről, mindig tűnjünk elfoglaltnak, a pihenés, a töltekezés jó formája lehet a hétvégi sorozatnézés" - véli a filmkritikus, aki egyben irodalomterapeuta is.

A szakember új dimenziót nyitott az önismereti műfajban, amikor a filmek világát is bevonta a csoportos foglalkozások tematikájába. "Minden alkalommal kiválasztok egy izgalmas témát, amelyhez egy rövid filmes részletet párosítok, majd ezt különböző nézőpontokból vizsgáljuk meg együtt a csoportban. Az a célom, hogy minden résztvevő valamilyen módon kapcsolódni tudjon az adott anyaghoz. A módszer egyik legnagyobb előnye, hogy nem kötelező megosztani a személyes felismeréseket vagy érzéseket; mindenki annyira nyitott, amennyire csak szeretne. A lényeg a csoport dinamikájában rejlik. Az én szerepem csupán annyi, hogy irányt mutassak; a valódi varázslat a csoport tagjai között bontakozik ki, ahogyan együttműködnek és összekovácsolódnak."

Az irodalomterápiát sokan még mindig bizonyos távolságtartással szemlélik, hiszen nem mindenki látja tisztán, hogyan segíthetnek a szövegek az önismeret fejlesztésében. Vannak, akik jogosan aggódnak amiatt, hogy újra egy irodalomóra elé ülnek, ahol a költők szándékainak megfejtésére kellene koncentrálniuk. Számukra a filmterápia, mint egy modernebb és elérhetőbb alternatíva, izgalmas bevezetést jelenthet. Itt senki nem várja el, hogy szakértői tudással rendelkezzenek, és én magam sem faggatom őket a filmes technikák vagy sorozatok részleteiről.

Ezek az alkalmak azt mutatják meg, hogy a filmrészletek - akár a versek vagy a prózai művek - tükrök lehetnek. Arra jók, hogy meglássuk bennük magunkat.

Bármilyen platformot is válasszunk, az önismereti munka igazi célja az, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal.

Zsuzsa szavai nyomán mélyen elgondolkodtam, miért is éltem meg annyira intenzíven a Ted Lasso sorozatot, hogy titokban arra vágyom, bárcsak a csapat része lehetnék. Rájöttem, hogy nem csupán a sorozat egyedi humora, stílusa vagy innovatív történetvezetése játszott közre ebben. Valószínűleg az a felfokozott eufórikus hangulat is nagy hatással volt rám, amely a sporteseményeket körülöleli, és amelyet a sorozat mesterien megidéz. Emellett a sorozat filozófiája olyan értékekre épít, amelyek számomra is rendkívül fontosak: a hit önmagunkban, a társainkban és a közös, összetartó erőfeszítésekben, amelyek messze túlmutatnak a győzelmek és vereségek egyszerű dichotómiáján.

A beszélgetésünk végére már egyáltalán nem lepődtem meg, amikor Zsuzsa is elárulta, hogy ő is hatalmas fanja a sorozatnak. Talán valóban létezik egy Ted Lassó-kör, ami nemcsak a képernyőn bontakozik ki?