"Kolozsvári telefonház, ablak száma száz, rácsot nem találni, mindez csak egy álmom haj."
A szocmodern építészet kiemelkedő képviselője a kolozsvári Telefonpalota, amely nem csupán egy épület, hanem a kor szellemiségének és a funkcionális dizájn iránti elkötelezettségnek is szimbóluma. Az épület formavilága és részletei tökéletesen tükrözik a korabeli esztétikai irányzatokat, miközben a telekommunikációs fejlődés fontosságát is hangsúlyozza. Kolozsvár városképének meghatározó elemeként a Telefonpalota nemcsak a helyi kultúra, hanem a szocmodern építészet történetének is fontos állomása.
Kolozsvári Puskás Sándor szobrászművész ekkoriban intenzív felfedezőutakat tett, melyek során a népi kultúrák mélyére hatolt. Munkássága során bejárta Csíkot, Gyergyót, a Hargitát és a Gyimesi völgyet, ahol találkozott a helyi emberek szorgalmával és életmódjával. Formai újításaira tett kísérletei jól tükröződnek a hengeralakzatok, a bokályformák variációi és a lekerekített felületek előtérbe helyezésében. A következő időszakában egyre inkább a testábrázolásra fókuszált, keresve a szépséget és a mozgás megfagyott pillanatait. Stílusa és technikája folyamatosan fejlődtek, a korábbi kísérletezés eredményeként pedig formái egyre inkább szétesni látszottak; szobrait immár különálló elemekből alakította ki. Formabontó törekvéseinek ellenére művészete továbbra is a népi szellem és mentalitás hatása alatt állt. Puskás Sándor saját magát is a népi környezet és a természet ölelésében találta meg igazán. Csíkzsögödön, Nagy Imre festőművész közelségében alakította ki műtermét, ahol legszívesebben töltötte a nyári hónapokat. Innen indult el Székelyföld felfedezésére, különös figyelmet fordítva a gyimesi csángókra, akiket valóságos mentoraiként tisztelt.
Puskás anyaghasználata rendkívül széles spektrumot ölel fel: dolgozott alabástrommal, vörösrézzel, horganylemezzel, ólommal, bronzzal, vassal, márvánnyal és műkővel, míg fával viszonylag ritkán. Érdekes megfigyelni, hogy bizonyos témáit kizárólag egy adott anyagban képzelte el: a mitikus motívumokat mindig lemezre formálta, míg a félabsztrakt kompozícióit alabástrom és márvány segítségével valósította meg. Alakos szobrainak alapvető formái a fej, a törzs és a végtagok nyugalmi állapotából származnak, így a mozgás Puskás művészetében másodlagos szerepet játszik. Szobrainak kecsessége, légiessége és átszellemültsége lenyűgöző, és a kitűnő anatómiai ismereteinek köszönhetően aktjai érzéki szépséget sugároznak.
A művész életének kilencvenedik fordulóján, „Szilánkok” címmel, közel harminc fejezetből álló önéletrajzi művet tett közzé. Élete végéhez közeledve, egészségi állapota miatt kénytelen volt felhagyni az ötvösmunkával, és olyan technikákra váltani, amelyek lehetővé tették, hogy ülve is alkothasson. E korszakában számos dísztálat készített, amelyek egyedi stílusát tükrözik. Az utolsó jelentősebb munkái közé tartoztak a portrék, és alabástrommal még ezek után is folytatta a kreatív tevékenységét. Kolozsvári Puskás Sándor 2020. május 31-én hunyt el, több mint hét évtizednyi gazdag és termékeny művészi pályafutást hátrahagyva.
A kolozsvári faliplasztika egyedi technikáját Puskás Sándor honosította meg először Erdélyben. A módszerre Magyarországon az 1960-as években figyeltek fel, amikor Megyeri Barna szobrászművész tanítványává vált, és ő tanította meg neki a fémszobrok kalapálásának és a fémlemezek összeforrasztásának fortélyait. Noha ez a munka rendkívül időigényes, Puskás Sándor mégis nagy örömmel merült el a folyamatban. Az általa készített, vörösrézből készült plasztika, amely 4,5×3 méteres méreteivel a hangfrekvenciákat idézi, hitelesen tükrözi a művész formák iránti szenvedélyét és formaújító ambícióit. Az alkotásban a dekorativitás és a formai egyszerűség harmonikus együttese érvényesül, amit 14 kiemelkedő "hullám" is hangsúlyoz, melyek különböző méretük révén egyedi dinamikát kölcsönöznek a kompozíciónak.
A földszinti belső déli falat egykor egy gyönyörű gipszrelief díszítette, amelyet a Doina Hordovan irányítása alatt álló művészcsoport alkotott meg Távközlés (Telecomunicații) címmel. Sajnos ezt a figyelemre méltó műalkotást eltávolították, valószínűleg a 1990 után végrehajtott számos felújítás során. Mivel korabeli reprodukció nem áll rendelkezésre, így a reliefről sajnos nem tudunk pontos képet alkotni.
Doina Maria Hordovan 1934-ben született Nagyszebenben. 1952 és 1958 között a bukaresti Képzőművészeti Intézetben (Institutul de Arte Plastice "Nicolae Grigorescu") tanult monumentális festészetet. 1959-től rendszeresen állított ki a kolozsvári U.A.P. (Uniunea Artiștilor Plastici) által szervezett rendezvényeken. 1966 és 1989 között a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola (Institutul de Arte Plastice "Ion Andreescu") számos diákját szárnyai alá vette és támogatta tevékenységüket, különböző alkotótáborokban vett részt, és tanulmányi utat tett több szocialista országba (Bulgária, Csehszlovákia, Szovjetunió, NDK). Számos nemzetközi kiállításon is szerepelt: Podgorica (1968), Német Demokratikus Köztársaság (1974), Berlin (1974), Torino (1975), Bécs (1986), a franciaországi "Cagnessur Mer" Nemzetközi Festészeti Fesztivál (1985). A művésznő gyakorlatilag minden, a festészethez hagyományosan kötődő műfajt és technikát megközelített. A díszítőművészetek közül batikolásban és a gobelin technikájában is kipróbálta magát. A monumentális művészetek terén számos alkotása született más művészekkel való együttműködés és megrendelések révén, így például a kudzsiri Kultúrház freskója (1961) vagy a kolozsvári Vérellátó Központ sgraffitója (1963), a Telefonpalota említett reliefje, a Diákművelődési Ház fareliefje (1970). Ez utóbbi személyes projektje volt. Műveit megtalálhatjuk a nagyszebeni Brukenthal Múzeum, a kolozsvári Művészeti Múzeum, a bukaresti Román Nemzeti Művészeti Múzeum és a galaci Kortárs Művészeti Múzeum gyűjteményeiben, illetve számos helyi és külföldi magángyűjtő tulajdonában.[10]
A kolozsvári Telefonpalota impozáns épülete robusztus tömegével és karakteres homlokzatával egyedi stílust képvisel. Az építész által megálmodott betontáblás burkolat különleges fény-árnyék játékával, valamint a kisméretű, lőrésszerű ablakokkal, amelyek a középkori erődökre emlékeztetnek, lenyűgöző látványt nyújt. Noha a megépült épület formája eltér az eredeti tervektől, monumentális jelenléte így is megmaradt. Művészi részletei, mint Puskás Sándor faliplasztikája, Doina Hordovan és társai reliefjei, a stilizált Kolozsvár-címer és a mozaikból készült "NAPOCA" felirat, sajnos sorsuk által sokat veszítettek értékükből. Ezek a szemet gyönyörködtető elemek az építész víziójának, valamint a teljes formai és stilisztikai egységnek elengedhetetlen részei voltak.
A szocmodern építészetet általában véve egyszerű geometrikus formákat hangsúlyozó tömeg, és az ezzel szembenálló mozgalmas homlokzatkiképzés, a lépcsőzetesség, nagy üvegfelületek használata (főként a lépcsőházak esetében), a betonelemek kreatív alkalmazása, az összművészeti törekvések (festészeti, szobrászati alkotások beépítése) jellemzik. Mindezek megtalálhatók a Telefonpalota épületén, amelyek nemcsak a kolozsvári, hanem a romániai szocmodern kiemelkedő alkotásává avatják. Az államszocialista korszak által megszabott feltételeknek eleget téve nyerhetett létjogosultságot, azonban így is bizonytalanság övezte a projekt jóváhagyását, amelyben Virgil Vătășianu művészettörténész közbenjárása jelentős szereppel bírt. A terv megvalósulását szorgalmazó felszólalását a következő mondattal zárta: "Bízzunk abban, amit az építész úr javasolt" ("...să avem încredere în ce a propus arhitectul").[11] És milyen jó, hogy így tettek.
