Újra felcsendül a kardok zaja Komárom szívében | ma7.sk


Az elmúlt szombaton ismét különleges eseménynek adott otthont Komárom, ahol a Falka vívóiskola rendezésében zajlott a "Borderlands" elnevezésű hosszúkardvívó torna. A Falka csapata 2012 óta elkötelezett a történelmi harcművészetek európai hagyományainak életben tartásában, lehetőséget teremtve a helyi közösség számára, hogy mélyebb betekintést nyerjenek e lenyűgöző művészetekbe és azok gyakorlásába.

Első nyílt vívóversenyüket a csapat tízedik születésnapján tartották 2022 őszén, ahol bár szerény létszámban, de szlovákiai és magyarországi csapatok is képviseltették magukat. Az idei évben már harmadik alkalommal került megrendezésre a verseny meg, a résztvevők száma azonban már jelentősen megnőtt.

A verseny során két kategóriában volt lehetőségük az indulóknak a megmérettetésre.

A délelőtt során a kezdők lehetőséget kaptak arra, hogy megmutassák tudásukat a minimális védőfelszerelést igénylő, párnázott gyakorlókardok segítségével. Ezek a kardok egy puha habszivacs anyagból készült, külső szövet borítással ellátott PVC rudakkal rendelkeznek, melyek "keresztvassal" és markolattal vannak ellátva, így biztosítva a biztonságos és élvezetes edzést.

A versenyszám alapvető célja az volt, hogy a kezdők számára lehetőséget biztosítson a sportág felfedezésére, valamint arra, hogy versenykörnyezetben is próbára tehessék tudásukat és képességeiket.

Ebéd után következett a "fechtfeder" torna, ahol a vívók egy különleges, a 16. században népszerűsödött tompa, hajlékony acéleszközt alkalmaztak, amely a hosszúkard mozdulatait idézte. Ez a fegyver nemcsak a technikai tudást, hanem a kreativitást is próbára tette, hiszen a résztvevők ügyességük és stratégiájuk révén mutathatták meg tudásukat.

A Borderlands szabályrendszere, amit Schunder László, a tatai Történelmi Vívóiskola vezetője dolgozott ki, viszonylag egyszerű, de küzdelem annál megerőltetőbb. A küzdő feleknek egy percük van a folyamatos harcra, miközben három pontozóbíró figyeli minden mozdulatokat, a "tiszta" találatokat keresve (amikor az egyik fél úgy tudja megütni kardjával a másikat, hogy a támadás és visszavonulás során őt nem éri találat).

Az idei versenyen magukat képviseltető csapatok: Blood and Iron Martial Arts Hungary Szombathelyről, az Ars Ensis Győrből, a Manu Forti Pozsonyból, a Ferrus Lupus Budapestről és természetesen a Falka Komáromból. Kiemelkedő teljesítményükért gratulálunk a győzteseknek!

Párnázott gyakorlókard kategóriában (kezdő)

Related posts