Hatra nőtt a magdeburgi terrortámadás során életüket vesztett emberek száma.


December 20-án este egy férfi autóval belehajtott a tömegbe Magdeburg város karácsonyi vásárán, a három percig tartó ámokfutásban egy kilencéves kisfiú és öt, 45 és 75 év közötti nő vesztette életét, és csaknem 300-an megsérültek.

A szaúd-arábiai származású elkövetőt a helyszínen őrizetbe vették. A férfi, akit Taleb A. néven ismernek, 50 éves, és már 2006 óta Németországban él.

Az utóbbi években fenyegetésekbe torkolló vitákba keveredett a helyi orvosszövetséggel, és 2023 áprilisa és 2024 októbere között hét különböző rendőrségi nyomozás során merült fel a neve.

A Naumburgi Ügyészi Hivatal bejelentése alapján szakértői vizsgálat indul annak feltérképezésére, hogy a férfi szenved-e valamilyen mentális problémától. Emellett alaposan átvizsgálják a karácsonyi vásárban érvényben lévő biztonsági intézkedéseket is.

A bűncselekmény háttere még mindig nem világos, azonban az ügyészek úgy vélik, hogy a gyanúsított iszlámellenes nézeteket képviselt, és valószínű, hogy elégedetlensége a szaúdi menekültek németországi kezelésével kapcsolatos lehetett.

Related posts