Három letartóztatás történt: Egy idős hölgyet bántalmazó férfit sikerült elfogni.

A hétvégén sem tétlenkedtek a Fejér vármegyei rendőrök, mivel Pákozdon egy korábban feltört, lakatlan ingatlannál kellett figyelniük, mivel az elkövető szerszámokat készített össze, így a tulajdonos ls a rendőrök kamerákat szereltek fel a tettenérés miatt.
Az elkövetőre nem is kellett sokat várni, a pákozdi férfi másnap megjelent, ahol a rendőrség elfogta. Az ingatlanból szeszes italokat készült eltulajdonítani, de korábban egy másik szintén lakatlan házból, fűkaszát és flexet lopott. Az okozott kár meghaladja a 360 ezer forintot.
A közelmúltban egy férfi bántalmazott egy idős nőt, aki vele egy háztartásban élt. A hatóságok gyanúsítottként kihallgatták, ezt követően pedig őrizetbe is vették.
Nem ez volt az egyetlen bűneset az utóbbi időben, mivel Pusztaszabolcson egy helyi férfi megrongált egy éjszaka alatt egy gépkocsi karosszériáját, tükreit, mintegy 200 ezer forintos kárt okozva ezzel, büntetőeljárás indult a férfi ellen - írja a police.hu.
Egy 37 esztendős hölgy és egy 49 éves úr Dunaújváros területén tulajdonított el egy Suzukit. A rendőrség hamar rátalált a járműre, ám az már a páros otthonában várta őket, ahol darabjaira szedték. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság szakemberei végül sikeresen elfogták a bűncselekmény elkövetőit.