Egy hét elteltével tragikus baleset rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyermekvédelmi otthon lakóját gázolta halálra egy vonat Tata és Tatabánya között. Az eset mély fájdalmat és megdöbbenést keltett a helyi közösségben, és felhívta a figyelmet a fiatal
A Tatabányai Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat az ügyben.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának lakójaként élt az a fiatal, aki 2024. november 29-én hajnalban tragikus körülmények között, Tata és Tatabánya között vonatgázolás következtében vesztette életét - értesült lapunk.
Információink szerint a fiatal előző nap távozott a vértesszőlősi lakásotthonból. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató általános főigazgató-helyettese válaszolt megkeresésünkre, és elmondta, hogy a tragikus baleset áldozata korábban, felnőtté válása után, önállóan kérte utógondozotti státuszának megszüntetését, valamint a lakásotthon elhagyását. A fiatal azt tervezte, hogy visszatér a vér szerinti családjához. Fontos hangsúlyozni, hogy a baleset, amely 2-3 héttel később történt, teljesen független a lakásotthonból való távozásától; a két esemény között semmiféle kapcsolat nem áll fenn. András Katalin kiemelte, hogy már a feltételezés is abszurd, miszerint bármelyik felnőtté vált korábbi gondozottunkat "elküldené" bárki is a lakásotthonból. A jogszabályok értelmében az utógondozotti ellátás nem kötelező, hanem kérhető, és a felnőtté vált személy szabadon dönthet annak megszüntetéséről is.
A vér szerinti családtagok és hozzátartozók kifejezett kérésére kérjük, hogy a sajnálatos balesettel kapcsolatos gyászukat tartsák tiszteletben, és adják meg nekik a szükséges teret a fájdalmukhoz. Mi is mély fájdalommal gyászoljuk az elhunytat, és reméljük, hogy a mi gyászunkat is figyelembe veszik.
Az ügyben lapunk kérdéseire a Tatabányai Rendőrkapitányság annyit közölt, közigazgatási hatósági eljárást folytat.