Gazdasági konferencia: A stabilitás kulcsszerepe a jövő építésében A pénzügyi világ dinamikus változásai közepette a stabilitás kérdése minden eddiginél fontosabbá vált. E konferencia célja, hogy a stabilitás jelentőségét helyezze a középpontba, és megvi

Románia jelenlegi helyzete az ideiglenesség jegyében telik, és a legfontosabb feladat a stabilitás visszaállítása - hangzott el csütörtökön Nagyváradon, a Festum Varadinum rendezvény keretein belül megrendezett gazdasági konferencián.
Románia ma az ideiglenes állapotok országa, hosszú távú tervekről komolytalanság lenne beszélni, mondta Tánczos Barna csütörtökön, a Nagyváradon szervezett gazdasági konferencián. Románia pénzügyminisztere rámutatott, hogy két napja még az is bizonytalan volt, hogy részt tud-e venni a Festum Varadinum keretében szervezett eseményen. A politikai helyzet alakulása nyomán még korábban tervezett előadását is újra kellett gondolnia, mert mint magyarázta: több minden a "mi lenne, ha" kategóriába esne.
Bízik ugyanakkor abban, hogy az események nem nyomják rá a bélyeget túlságosan a gazdaságra, a stabilitás fontosságát húzta alá. Kiemelte, hogy a decemberi sokkot még kordában tudták tartani, de bár a helyzet most bonyolultabb, még mindig kezelhető. Elmondása alapján Romániáé a régió egyik legstabilabb nemzeti bankja, bizonyos abban, hogy az árfolyam beáll egy stabil szintre. A nemzeti banknak és a pénzügyminisztériumnak is van elég nagy tartaléka ahhoz, hogy kezelni tudják.
Románia számára a legfontosabb az azonnali stabilitás helyreállítása, márpedig a vállalkozóknak és a kiépült kapcsolatoknak köszönhetően reziliens az ország gazdasága, vélekedett Tánczos, aláhúzva az általa vezetett tárca és az BNR közötti jó együttműködést is. Kockázatot jelent viszont a jövőre nézve, ha nem tudnak egy hiteles adóreformot bemutatni. Ahhoz viszont stabil kormányra van szükség, de amíg az RMDSZ kormányon van, adóreform csakis közvitával valósulhat meg. Stabil kormányra van szükség ahhoz is, hogy a nemzetközi hitelminősítő cégek besorolását kezelni tudják, azt viszont valószínűnek tartja, hogy a tavaly novemberben becsült gazdasági növekedést negatívan befolyásolja a nemzetközi és hazai helyzet.
A gazdaság a legfontosabb, ez minden felett áll - mondta Nagy Márton. Magyarország nemzetgazdasági minisztere is a stabilitás fontosságát hangsúlyozta előadásában, amikor is ismertette a fejlesztéseket támogató programokat, a beruházások ösztönzését, az adóintézkedéseiket, a lakás- és családtámogatási programjaikat, a beruházási hiteleket.
Kiemelte, erős a nagy vállalatok beáramlása - immár Keletről is -, ez év végén, illetve a jövő esztendő elején több nagy gyár is nyílik Magyarországon, amitől a gazdaság felpörgését várják. Rámutatott, noha az autó akkumulátor ipar fluktuál, hosszútávon a jövő. Hisz az átállásban, még akkor is, ha az lassabban történik, mint gondolta, magyarázta a tárcavezető.
Az előadás során hangsúlyozta az infláció kezelésének fontosságát, mivel a magas infláció csökkenti a fogyasztói kedvet, ami jelentős károkat okozhat a vállalatok számára, valamint a költségvetésre is negatív hatással van. E cél érdekében árréscsökkentéseket vezettek be, és az élelmiszerek mellett már a háztartási termékekre is kiterjesztik ezt a gyakorlatot. A bankok, telekommunikációs vállalatok és biztosítók is felfigyeltek a kormány üzenetére, és ők is mérsékelni kezdték árréseiket – tette hozzá.
Bár a beruházási ráta 18 százalékra esett vissza, ezt nem tartja aggasztónak. Hangsúlyozta, hogy Magyarország jelentős logisztikai központként funkcionál, hiszen minden fontos szállítmány az országon keresztül halad. Népességarányosan az egyik legkiterjedtebb autópálya-hálózattal büszkélkedhet, és a repülőtér cargo-forgalma is jelentős növekedésen ment keresztül. A zöldátállás pedig kiemelten fontossá tette a vasúti hálózat fejlesztését. Később, egy kérdésre válaszolva megjegyezte: a kereskedelem elengedhetetlen része a logisztika, míg a logisztika alapvetően az infrastruktúra fejlesztéseiről szól.
"Románia ma Magyarország második legnagyobb exportországa Németország után. (...) Romániába 8 milliárd az export, 3,5 milliárdot hozunk vissza" - mutatott rá. Elsősorban gépipari, élelmiszer- és mezőgazdasági termékeket exportálnak, miközben többek között energiahordozókat importálnak. Aláhúzta: az energiakrízis megtanította őket a diverzifikálás fontosságára.