Forma-1: Russell győzelmet aratott Kanadában

A 27 éves Russellnek ez az idei első, és pályafutása negyedik futamgyőzelme, Kanadában először diadalmaskodott. A brit mögött a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a második, míg a harmadik pozícióban Russell csapattársa, a 18 éves olasz Andrea Kimi Antonelli zárt, akinek ez pályafutása első dobogós helyezése. Piastri elsősorban azért tudta növelni az előnyét a vb-pontversenyben, mert csapattársa és legfőbb riválisa, Lando Norris a hajrában éppen vele ütközött és emiatt feladni kényszerült a viadalt.
A rajtnál a pole pozícióból startoló Russell fantasztikus kezdést produkált, és magabiztosan megszerezte az első helyet, míg Verstappen a második pozícióban helyezkedett el mögötte. A harmadik helyért Piastri és Antonelli között heves csata bontakozott ki, amelynek végén a Mercedes olasz pilótája sikeresen megelőzte ausztrál ellenfelét, így feljött a harmadik pozícióba. A 12. körben Antonelli megkísérelte támadni Verstappent, de amikor már úgy tűnt, hogy elhúz mellette, a holland címvédő váratlanul a boxba hajtott kerékcserére. Ezt követően Russell is friss gumikért állt ki az élről, és nem sokkal később Antonelli is a pitbe hajtott új abroncsokért.
Ezután az eltérő stratégiát választó Norris állt sokáig az élen, mögötte pedig Charles Leclerc (Ferrari) száguldott másodikként. Amikor ők is kiálltak kerékcserére, akkor visszaállt a korábbi sorrend, Russell nagyjából két másodperces előnnyel vezetett Verstappen előtt, a harmadik pozíció pedig Antonellié volt.
A 35. kör környékén Verstappen motorja kezdett lelassulni, így a Red Bull csapata a 38. körben úgy döntött, hogy kerékcserére hívja. Ezt követően egy körrel később Antonelli is friss abroncsokat kapott, és éppen hogy csak sikerült visszatérnie a pályára a holland címvédő elé. Russell a 42. körig kitartott a régi gumik mellett, majd ő is a box felé vette az irányt, de ekkorra már sikerült megőriznie pozícióját Verstappenék előtt.
A hajrára a két McLaren versenyautó felzárkózott az élen álló három pilótához. Piastri a negyedik, míg Norris az ötödik helyet foglalta el, és mindössze 6-7 másodpercre volt a vezető Russell-től. A leghevesebb összecsapás azonban a McLaren pilótái között zajlott, ahol Norris túlságosan is agresszív volt. A célegyenesben hátulról nekiütközött riválisa autójának bal hátsó kerekének, ami súlyos következményekkel járt: elvesztette saját autójának első szárnyát, majd a betonfalhoz csúszva összetörte a McLarenját.
Norris kiesése következtében Piastri 10 pontról 22 pontra növelte az előnyét csapattársával szemben az összetett versenyben. A futamot biztonsági autó mögött zárták le, mivel Norris autójának mentése jelentős időt vett igénybe.