Februárban egy héten keresztül Budapest válik a divat világának középpontjává.


Mint a februári rendezvény kapcsán közleményükből kiderül,

az Ügynökség kiemelt célja, hogy bekapcsolja a hazai divat- és kreatívipart a nemzetközi szakmai vérkeringésbe, így szezonról-szezonra kiemelten kezeli a kétoldalú nemzetközi együttműködések erősítését.

A 15. BCEFW rendezvényen hazánkat meghaladóan hat másik ország – Románia, Szerbia, Szlovákia, Lengyelország, Szlovénia és Csehország – tervezői is megosztják legfrissebb kollekcióik szépségét és kreativitását.

A 15. szezon egyik különlegessége, hogy az eddigiek mellett a Czech Fashion Councillal és a Mercedes-Benz Bucharest Fashion Weekkel is együttműködésre léptünk. A kétoldalú együttműködéseknek köszönhetően a magyar márkák is részt vehetnek a nemzetközi partnerek eseményein, így a kreatívipari szereplők piacszerzését növelik ezek a partnerségek.

- emelte ki Jakab Zsófia, a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztos, aki egyben az MDDÜ vezérigazgatójaként is tevékenykedik.

A nagyszámú tervezői jelentkezés miatt ismét háromnapos divathétvégére készülhetnek az érdeklődők, így már pénteken kezdetét veszik a divatbemutatók.

A Corvin Palace történelmi falai között elhelyezkedő Apollo Galéria pénteken különleges kollektív kiállításnak ad otthont, amely bemutatja a régió tehetséges tervezőinek egyedi látásmódját és stílusát. Ez a rendezvény kiváló lehetőséget biztosít a közönség számára, hogy felfedezze az új trendeket és kreatív megoldásokat. A hétvégén, szombaton és vasárnap a Millenáris G épületében a magyar és közép-európai divatmárkák legfrissebb kollekciói várják az érdeklődőket, így mindenki megtalálhatja a számára legvonzóbb darabokat.

Az MDDÜ nagy hangsúlyt fektet a fiatal tehetségek láhatóságának növelésére, így 16 feltörekvő tervezőnek nyújt lehetőséget, hogy prezentáción, illetve a Young Talents vagy a New Generation kategóriákban kollektív divatbemutatón keresztül mutassa be alkotásait.

A lenyűgöző előadások mellett a divat és szépség iránt érdeklődők számára a Fashion Hub izgalmas programkínálattal várja az érdeklődőket a Nemzeti Táncszínházban. Az ingyenes magyar és angol nyelvű előadások, színes workshopok és kerekasztal-beszélgetések felejthetetlen hétvégi élményeket nyújtanak. Ráadásul a helyszínen lehetőség nyílik számos hazai divatkiegészítő és szépségipari márka termékeinek felfedezésére is, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb darabokat.

Jakab Zsófia bejelentette, hogy a divathét programját izgalmas új elemekkel gazdagítják.

Elindítunk egy különleges életútinterjú-sorozatot, melynek célja, hogy a divat- és szépségipar kiemelkedő ikonjainak inspiráló történeteit eljuttassuk a pályakezdőkhez. Ezen a platformon lehetőséget teremtünk arra, hogy a fiatal tehetségek megismerhessék a példaképek életútját, tapasztalataikat és tanácsaikat. Ráadásul az első eseményre olyan nagy múltú szakembereket invitálunk, akik eddig nem látott perspektívából osztják meg tudásukat és tapasztalataikat. Csatlakozz hozzánk, és merülj el a divat és szépség világának lenyűgöző történeteiben!

A rendezvény szervezői arra törekednek, hogy 2025. február 10. és 16. között a főváros a divat és a kreatív ipar vibráló középpontjává váljon. Ennek érdekében izgalmas és változatos kísérőprogramokkal várják a hazai és nemzetközi közönséget, amelyek a divathetet minden nap színesebbé teszik. A programok könnyű navigálását egy különleges, nyomtatott Fashion Map térkép segíti, amely segítségével a látogatók egyszerűen felfedezhetik az események helyszíneit.

Related posts