Fiume, a magyar tengeri kapu, most ismét lehetőséget ad arra, hogy saját kikötőnk legyen, így ismét élvezhetjük a tengeri tradícióinkat és gazdasági kapcsolatok kiterjesztését.

Elindult a trieszti magyar kikötő építésének folyamata, miután az állam 2019-ben megszerezte a szükséges területet. Trieszt hajdanán Magyarország tengeri kapuja volt, és most újra esélyt kap arra, hogy ezen a szerepen tündököljön. Vizsgáljuk meg, hogyan formálta a történelem ezt a sorsfordító helyszínt, amely sok viszontagságon ment keresztül.

Lényeges kiemelni, hogy Mária Terézia császárnő 1776. augusztus 9-én kelt döntése értelmében Fiume és Szádrév városát, valamint azok közvetlen környékét a Magyar Szent Korona tagjaként, tehát a Magyar Királyság részének ismerte el. Első olvasatra ez a megállapítás talán magától értetődőnek tűnik.

Magyarország csupán a Horvát Királyságon keresztül gyakorolhatta a felügyeleti jogát a territórium felett.

Később még bonyolódott a helyzet, mert az uralkodónő 1779. április 23-án szabadkereskedelmi várossá nyilvánította Fiumét. Az egész terület a fiumei főkormányzóság alá került. Ennek okán egyszerre küldhettek képviselőt a magyar, illetve a horvát országgyűlésbe is.

Röviden és tömören, a lényeg ennyi.

Ha egy kicsit mélyebbre ásunk a témában, fontos megemlíteni, hogy a Magyar Adria Egyesületet Gonda Béla alapította 1910-ben, célja pedig a tengeri hajózás és a tengerkutatás körüli kihívások, valamint az Adria magyar vonatkozású történelmi aspektusainak feltárása volt. Az egyesület megalapítása óta jelentős szerepet játszik a régió tengerészeti és kulturális örökségének megőrzésében és kutatásában.

A Tenger című folyóirat 1911-ben indult, mint a szervezet hivatalos közlönye. Fiume városa, amely a Magyar Tengermellék részeként ismert, megkerülhetetlen szereplője ennek a témának. Hiszen dőreség lenne elvitatni tőle ezt a kulturális és történelmi örökséget.

A magyar kormány, illetve a fiumei kormányszék folyamatosan együttműködött. Ennek a munkának kiemelkedő alakja volt Ürményi József kormányzó. A napóleoni háborúk után, 1822-ben csatolták vissza Fiumét.

Ekkor rövid ideig Majláth György volt az első számú helyi vezető. őt követte Ürményi. Az ő nevéhez köthető az úgynevezett fiumarai csatornakikötő rendezése, meghosszabbítása, a hullámgátak biztosítása.

Egyedivé tett változat: Ekkoriban egy lenyűgöző fellendülés és virágzás vette kezdetét, amely a kereskedelem és a hajózás terén mutatkozott meg.

Erről a témáról dr. Maylender Mihály készített egy érdekes sajtótanulmányt A Tenger című folyóiratban, amelyben nem csupán a fiumei gőzhajózási társaság megalapítását tárgyalja, hanem annak jelentőségét is kiemeli.

Ha valakinek még lennének aggályai a magyar tengerészet ügyében, azoknak álljon itt egy másik adalék. A korábban már említett kiadványban megemlékeztek arról, miszerint a magyar kereskedelmi hajóraj két részből állt.

Az egyik terület a hosszú távú közlekedés volt, míg a másik a menetrendszerű hajóvonalak működtetése. A tengerhajózási cégek ebbe a kategóriába tartoztak, hiszen ők biztosították az áruk folyamatos áramlását a rendszeres közeli útvonalakon.

A Fiume és az Adria partvidékén hajózó kereskedelmi flották a magyar és dalmáciai kikötők között irányították a forgalmat. A hosszabb távú szállításokat a Tengerhajózási Részvénytársaság bonyolította, amely Európa nyugati kikötőit is érintette. Még ennél is komolyabb kihívás volt a folyamatos készletellátás Brazíliába és onnan vissza.

Ezek az ismeretek alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy a magyaroknak változatos és sokszínű feladataik voltak a fiumei kikötőben. Ezt a jelenséget joggal érezhetjük - legalábbis a szívünk mélyén - egy kis részeként a saját történelmünknek.