Emlékek szárnyán repülve, a múlt színes képei elevenednek meg előttem. Minden egyes pillanat, mint egy apró gyémánt, ragyog a szívemben, és a nosztalgia szellője fuvalmaival átöleli a lelkem. A nevetések és könnyek folyamai összefonódnak, egy varázslatos
Szombaton 14. alkalommal került megrendezésre az Alma Mater Alapítvány által a nemzedékek találkozója, amely egy különleges esemény, ahol a különböző generációk képviselői összegyűlnek, hogy megosszák tapasztalataikat és élményeiket.
Az esemény a belvárosi minorita templomban kezdődött, ahol egy különleges ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze az emberek. Tankó László orgonista, az arad-belvárosi római katolikus templom kántora, a „Szeretettel jönnek hozzád” kezdetű éneket játszotta, ezzel megteremtve a megfelelő hangulatot. P. Artur minorita atya, a templom plébánosa, szívélyes köszöntőjében hívta közös imára a jelenlévőket. A szentírás szavait Jakab István evangélikus-lutheránus lelkipásztor tolmácsolta, majd a fiatal tehetségek következtek: Szántó Zsanett Boglárka, az V. osztályos diák, és Tankó Dóra, a VI. osztályos tanuló, előadták Sillye Jenő „Múlnak az évek” című dalát, megidézve az elmúlt időszak emlékeit. Az evangélium igéjét ft. Sándor Tivadar nyugalmazott plébános olvasta fel, amelyet Kátai Tímea, egykori csikys diák és jelenlegi teológushallgató, a 90. zsoltár 1-4 verseinek hirdetésével követett, nosztalgiázva azokra a szép időkre, amelyeket a jelenlévők együtt élhettek át az iskola padjait koptatva.
"Én nem tudhatom, hogy milyen érzésekkel és gondolatokkal ültök most a padokban. Nem tudom, milyen érzések kavarognak bennetek, de azt viszont nagyon jól sejtem, hogy most örvendtek egymásnak. Örvendtek annak, hogy látjátok egymást. Örültök, mert lehet épp egy gyerekkori vagy fiatalkori pajtásotok ül mellettetek. Mosolyogva nézitek egymást, vagy lehet, hogy egyik szemetek sír, a másik pedig nevet, mert lehet, még sincs itt mindenki, akit vártatok, mert sajnos van, akire már csak emlékezhetünk. Vannak, akik már csak a szívünkben élnek, és mi hálásak lehetünk ezért, mert olyan jó feleleveníteni a közös emlékeket... Testvéreim, egy nagyon fontos dolgot szeretnék eszetekbe juttatni, azt hogy az, hogy most itt ülünk maga egy csoda. Ez nem más, mint az Úr csodája. Ő volt hajlékunk nemzedékről nemzedékre, és ő volt az, aki kísért minket az élet göröngyös útjain" - mondta Kátai Tímea az ünnepi alkalmon.
Szabó Sándor baptista lelkipásztor a már eltávozott tanárok és diákok emlékére mondott imát, míg Szatmári Kata, a XII. osztályos tanuló, megindítóan szavalta el Reményik Sándor „Templom és iskola” című versét.
Az Alma Mater Alapítvány képviseletében Kranowszky Nagy Andrea elnök szívélyesen üdvözölte a megjelenteket. Beszédében hangsúlyozta az alapítvány és az iskola közötti szoros együttműködés jelentőségét, kifejezve háláját a támogatóik fáradozásaiért. Említést nyert az együttműködés számos eredménye is, melyek mind hozzájárultak a közösség fejlődéséhez és sikeréhez.
A köszöntő szavak elhangzása után Vajdovics Jasmin, a X. osztály tanulója, Lingurar Erzsébet zongorakíséretével varázsolta el a közönséget az Ismerős arcok Nélküled című dalával. Ezt követően Faragó Péter, a kormányfőtitkár-helyettes és az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke lépett a mikrofonhoz, hogy szívélyes üdvözletét fejezze ki mindazoknak a véndiákoknak, akik hosszú idő után ismét találkozhattak gyermekkori barátaikkal a nemzedékek találkozóján.
"A nemzedékek összejövetele az Aradi Magyar Napok egyik legfontosabb eseménye. Ez a rendezvénysorozat számunkra, rólunk szól. Meggyőződésem, hogy közösséget formálunk. Hiszem, hogy ez az esemény lehetőséget ad arra, hogy itt a szórványban együtt legyünk, találkozzunk, felidézzük múltunk emlékét, de legalább olyan lényeges, hogy a jövőnket is közösen építjük, nemcsak a magunk, hanem a következő generációk számára is. Úgy vélem, ezek a találkozások megerősítenek minket, és egy olyan közösséget teremtünk, amely hisz önmagában, és azon fáradozik, hogy generációk múlva is itt, Aradon, ebben a templomban folytathassuk a nemzedékek találkozását. Ezért dolgoznak egyházaink és civil szervezeteink, valamint érdekvédelmi szervezetünk is, amely minden rendezvényt támogat, hogy ápolhassuk hagyományainkat, és közös eseményeinkkel megerősíthessük magyarságunkat, továbbadva a következő generációknak mindazt, amit örököltünk" - hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Réhon József emléktáblájának felavatása ünnepélyes pillanatot jelentett, amely méltó módon honorálta a kiváló személyiség életét és munkásságát. A rendezvényen számos tisztelő és érdeklődő gyűlt össze, hogy együtt emlékezzenek meg a nagy hatású egyéniségről, aki sokat tett közösségéért. Az emléktábla nem csupán egy egyszerű emlék, hanem egyben inspiráció is a jövő generációi számára, hogy kövessék példáját.
Az istentisztelet a nemzeti himnusz szívhez szóló eléneklésével zárult, majd a résztvevők egy csoportja átvonult a Csiky Gergely Főgimnázium falai közé. Itt a jelenlegi diákok énekszóval üdvözölték az egykori tanulókat, megteremtve ezzel a múlt és a jelen találkozásának varázslatos pillanatait. Spier Tünde igazgatónő és Kranowszky Nagy Andrea köszöntő szavai után mindenkit arra kértek, hogy lépjen fel az épület első emeletére, ahol Réhon József, a kedvelt kémiatanár emlékére egy emléktáblát avattak fel. A tanár úrra való tiszteletadásként Éder Enikő olvasta fel apja, Éder Ottó mélyen átélhető megemlékezését, majd együtt leplezték le az emléktáblát Réhon Judittal, Réhon József lányával, ezzel is megörökítve az oktatás iránti elhivatottságát és örökségét.
Réhon József életműve igazi hidat képezett nem csupán térben, hanem időben is, összekapcsolva Nagyváradot és Aradot, Kolozsvárt és Aradot, a kommunizmus előtti és utáni értékrendek között. A nagyváradi premontrei katolikus iskolában, majd az önálló Bolyai Egyetemen szerezte meg tudását. Az embert próbáló, nehéz évek során kiemelkedő kémiatanárként tevékenykedett, hiszen számos tanítványát sikeresen felkészítette az egyetemi életre, és nemcsak a kémia terén vált neves pedagógussá. Gerincét megőrizve, részben hajolva a körülmények hatása alatt, igazgatóként és főtanfelügyelő-helyettesként is elkötelezetten szolgálta az aradi közösséget. Tanítványai tisztelete és megbecsülése a legjobban abban nyilvánult meg, hogy később is szívesen válaszoltak hívó szavára. Kár, hogy 1990-ben, amikor az újraalakult iskola nagy szükségét érezte tapasztalatának és diplomatikus tárgyalási készségének, kényszerült nyugdíjba vonulni. Nyugdíjasként azonban továbbra is aktívan részt vett a közösségi életben. Réhon József hite erős alapokon nyugodott: hite Istenben, a közösségben és önmagában. Számára a közösség volt a legfontosabb. Egy alkalommal, amikor az ifjúsági szabadidő központ beszerzése kapcsán beszélgetett az akkori katolikus lelkésszel, határozottan kijelentette: "Elsősorban magyar vagyok, és csak utána katolikus." Emellett saját könyveivel is hidat teremtett a múlt és a jövő, valamint az egykori és a mai tanáregyéniségek között, továbbá erősítette a kapcsolatot Arad és Szeged között is. Réhon József közösségépítő és magvető ember volt, aki öröksége ma is él. Éder Enikő tolmácsolta apja szavait, melyek méltán tükrözik Réhon József nagyságát.
Réhon Judit háláját fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy édesapja emlékére egy különleges emléktáblát állíthassanak.
"Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy édesapámra ilyen különleges módon emlékezhetünk. Gyermekkoromban, amikor apám magával vitt az iskolába, mindig éreztem a hely varázslatos légkörét. Csodáltam a pezsgő, boldog közösséget, amely körülvett minket. Az iskola rendkívül fontos volt számára, és most tőle idéznék: 'Körülvett a sok kedves diák, a ragaszkodó szülők, a jó kollégák. Ők adtak valódi értelmet a munkámnak.' Öröm számomra, hogy ma együtt lehetünk, és közösen emlékezhetünk. Köszönöm szépen" - mondta.
Az emléktábla ünnepélyes felavatása és szentelése után az egykori diákok nosztalgikus utazásra indultak, felfedezve régi osztálytermeiket, vagy éppen a felújított iskolaszárny új arculatát. Az esemény keretében bemutatásra került a „Ficzay Dénes irodalmi levelezése” című kötet, amely iránt a teremben összegyűlt, lelkes közönség hatalmas érdeklődéssel fordult. A kötet szerkesztője, Irházi János, lebilincselő előadásában osztotta meg a mű megszületésének izgalmas hátterét, míg Ruja Ildikó, a kötet középpontjában álló személy életútját mutatta be, amely gazdag és inspiráló történetekkel teli.
Ficzay Dénes 1921. december 21-én látta meg a napvilágot, és szülővárosát, Aradot mindig is szívében hordozta, ahogy mi is így emlékezünk rá. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában folytatta, majd 18 évesen, az érettségi után, 1940-ben Kolozsvárra költözött. Itt a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen magyar-olasz szakon tanult, ahol sikeresen befejezte tanulmányait és államvizsgázott is. Tanári pályafutása 1945-ben kezdődött, de nem Aradon, hanem a kolozsvári Kereskedelmi Leányiskolában. Az új tanév szeptemberben indult, ám októberben áthelyezték az aradi római katolikus gimnáziumba, így visszatért egykori alma materébe, ahol egész életében tanított. Nem csupán a fiatalok oktatásában jeleskedett, hanem aktívan részt vett a város közművelődési életében is. Titkárként tevékenykedett a Kölcsey Egyesületben, és alapító tagja volt a Tóth Árpád Irodalmi Körnek, ahol rendszeresen tartott előadásokat az érdeklődőknek. Felnőttként a városnéző séták során vált igazán ismertté, hiszen Arad iránti szenvedéllyel mesélt annak minden zeg-zugáról. Minden utcasarkot és épületet jól ismert, és órákig tudott volna beszélni a város történelméről. Az 1970-es évek közepétől a totalitárius rezsim figyelme a securitate részéről is ráirányult, ami megnehezítette az életét. 1982-ben vonult nyugdíjba, de szellemi frissessége és tervei megmaradtak, így nem hagyta, hogy az idő múlása elkeserítse. Sajnos 1985. március 2-án hirtelen távozott az élők sorából, ami a város magyarságát is mélyen megrázta. Ruja Ildikó elmondása szerint Ficzay már fiatalon eldöntötte, hogy az irodalom területén szeretne dolgozni. Helyi sajtótermékekben, mint az Arad és Vidéke, valamint az Aradi Közlöny publikált. Kolozsváron sem szakadt el a szerkesztőségektől, hiszen az Erdélyi Helikon és a Pásztortűz munkatársa is volt. Gyakorló tanárként sem tette le a kutatást, Arad irodalmi és művelődéstörténeti értékeinek feltárása szenvedélyévé vált, számos folyóiratban megjelent írásaival. Élete során mindössze két könyve látott napvilágot: az egyik Török Gyula levelei családjához (Budapest, 1965), a másik pedig Ady, "a Holnap" és "a Nyugat" Aradon (Kolozsvár, 1967). Halála után Pávai Gyula kezdte el hagyatékának feldolgozását, és 1989 után Ficzay Dénes írásai könyv formájában is megjelentek.
Pávai Gyula halála után, amikor Ficzay Dénes hagyatéka Marosvásárhelyre került, úgy éreztük, hogy folytatnunk kell az ő munkáját, hiszen valószínűleg még sok kiadásra érdemes írás rejlik benne. És valóban, így is történt. Nagy Pista, akinek ezúton is hálásan köszönöm, önként vállalta, hogy a Ficzay iratokat elhozza nekünk, több tucat doboznyi anyagot hozott Vásárhelyről. Először 2015-ben rendeztünk egy Ficzay-emlékkiállítást, ahol Ruja Ildikóval közösen gyűjtöttük össze a hagyatékban található dokumentumokat, gépelteket és levelezéseket. A levelek szépen rendszerezve egy dobozban vártak ránk, ezek képezik most a kötet alapját. De ez még csak a kezdet. Továbbra is felfedeztünk olyan anyagokat, amelyek az iskolával, valamint Ficzay doktori disszertációjával kapcsolatosak, ami szintén kiadásra vár. Úgy vélem, ebből egy jelentős kötet fog születni, és a hagyaték feldolgozása is nagyjából befejeződik - mesélte Irházi János a kötet létrejöttéről. Ruzsa Ildikó pedig mélyebben belemerült a kötetben található írások és levelek eredetébe, számos izgalmas részletre irányítva rá a figyelmet, például arra, hogy Ficzay hogyan kapcsolódott helyi és külföldi irodalmi személyiségekhez.
A könyvbemutató utolsó mozzanataként, az iskola díszteremében ülő egykori Ficzay-tanítványok és ismerősei, gondolatban visszarepültek a számos meséléssel eltöltött magyarórákra, s a legszebb vagy a tanár úrral kapcsolatos legemlékezetesebb élményeiket azokkal is megosztották, akiket már nem tanított a tanár úr.
