Egy kanyargó orosz folyó a sorsunk keserű tükörképe.

Idén nem egy kerek évfordulóhoz érkezünk, hiszen a magyar hadtörténelem XX. századi tragédiája, amelyet a köznyelv Don-kanyari áttörésként emleget, már 82 éve történt. Ennek ellenére úgy éreztük, hogy fontos megemlékezni ezen eseményről, hiszen kötelességünk emlékezni a múltra és hőseinkre. Az egykori történéseket Prof. Dr. habil Szakály Sándor, Széchenyi-díjas történész segítségével idézzük fel, míg a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnökeként Berdó Gábor Károly nyugalmazott százados méltó tiszteletadással emlékezik meg a hősökről, akik példát mutathatnak számunkra. Tölgyesi Tibor írását változtatás nélkül közöljük. Szakály Sándor, aki az MTA doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, valamint a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökhelyettese, a második világháborús magyar szerepvállalás szakértője. Ezért fordultunk hozzá, amikor a magyar királyi 2. honvéd hadsereg Don menti harcait kívántuk bemutatni olvasóinknak. A "takarékoskodás a magyar vérrel" elvét szem előtt tartva, a magyar hadsereg 1942. április 11-én indult el a keleti hadműveleti területre. Akkoriban körülbelül 207 ezer főből állt, és a magyar viszonyok között a legjobban felszerelt seregtestnek számított. Vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a frontra küldés előtt így nyilatkozott: "Megadtunk mindent, amit ez az ország megadhat ennek a hadseregnek!" Azonban természetesen nem volt olyan jól felszerelt, mint a német Wehrmacht, az amerikai haderő, vagy később a szovjet Vörös Hadsereg. Szombathelyi ezzel a szigorú figyelmeztetéssel indította útnak a hadsereget:

Kötelességgé nyilvánítom minden parancsnok számára, hogy óvja és kímélje a magyar vért!

A hadsereg, amelyről szó van, nem azonos a békeidőszak 2. hadseregével, noha nevét megtartotta. Ez a katonai erő különböző seregtestekből állt össze, és az ország szinte minden részéről verbuválódott, kivéve a román határ közelében lévő VI. és IX. hadtestet. A parancsnoka továbbra is Jány Gusztáv vezérezredes volt, így a vezetés személye nem változott, csupán a katonai egységek összetétele. 1942 áprilisában és májusában a magyar katonai és politikai vezetés még nem volt tisztában azzal, hogy a német fél milyen feladatokat szán a magyar erőknek. Abban bíztak, hogy a megszállási feladatokban fognak részt venni, ahogy az korábban is történt. Csak május végén derült ki, hogy a németek a 2. hadsereget a tervezett nagy offenzíva keretében kívánják bevetni, amely végül meg is valósult. A nyári hónapokban, 1942 júliusában és augusztusában a Don mentén zajló harcok során megpróbálták felszámolni a szovjet hídfőállásokat a folyó nyugati partján. A katonai feladatot azonban nem sikerült teljes mértékben végrehajtani, ami a szovjet támadásban jelentős szerepet játszott 1943 januárjában. A helyzet súlyosbította, hogy nem voltak egyértelmű előjelei a szovjet offenzívának, még akkor sem, amikor a vezetés már számított egy ilyen támadásra. 1943 elején a magyar 2. hadsereg tragikus helyzetbe került, mivel körülbelül 200 kilométeres arcvonalat kellett védenie, miközben az élelmezési létszám mindössze 194 ezer főre rúgott. A harcok során a ténylegesen harcoló katonák száma körülbelül 60-70 ezer főre csökkent, mivel sokan hátrább végeztek más feladatokat, vagy munkaszolgálatosként szolgáltak. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a magyar hadsereg katonái nem voltak megfelelően felkészítve a hideg orosz télre. A logisztikai problémák miatt a megfelelő téli ruházat késlekedett, ami még nehezebbé tette a védekezést. A német parancsnokság is hibás döntéseket hozott, hiszen a rendelkezésre álló tartalékokat nem helyesen használták fel. Mivel Hitler felszólította a magyarokat, hogy tartsanak ki, a magyar hadvezetés a német parancsot követve cselekedett, de a német B-hadsereg csoport alacsony tartalékai nem segítettek a helyzeten. Amikor végül bevetésre kerültek, a tartalékokat helytelenül, kisebb egységekben alkalmazták, ami a csapatok gyors felmorzsolódásához vezetett. A doni áttörés következményei tragikusak voltak. A január eleji élelmezési létszám alapján a harcok során körülbelül 26 ezer katona esett szovjet hadifogságba, míg 102 ezer fő érkezett meg a harci területre áprilisban. Az összesített veszteségek száma 60-65 ezer főre tehető, ami a katonák, munkaszolgálatosok és tisztek elvesztését is magában foglalja. A munkaszolgálatosok, akik nem rendelkeztek fegyverrel, sokkal nagyobb arányban estek fogságba, mint a harcoló katonák, és a hadifogságba került magyarok mindössze 8-10 százaléka tért haza. A visszaemlékezések és a hagyományőrzés fontos szerepet játszanak a múlt feldolgozásában. Berdó Gábor Károly, nyugállományú honvéd százados, aki a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke, elkötelezett a hadtörténeti hagyományok megőrzése iránt, és fontosnak tartja, hogy a következő generációk is megismerjék a múlt eseményeit és azok tanulságait.

A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, amely elsőként 1989-ben alakult meg a doni bajtársak körében, 1991-ben nyerte el hivatalos formáját. A szervezetet az egykori veteránok és családtagjaik hozták létre, akik a doni harcokban vettek részt, illetve azok hozzátartozói, akik hősi halált haltak vagy eltűntek a harcok során. Fő céljuk egy olyan közösség kialakítása volt, amely méltó módon őrzi a doni hősök emlékét, és lehetőséget biztosít a még élő veteránok számára, hogy újra találkozhassanak, megosszák egymással emlékeiket, valamint közösen emlékezzenek meg az őket ért élményekről. A harcok emléke nem csupán a múltat idézi fel, hanem a jövő generációinak is átadja a doni hősök történetét. A veteránok évtizedeken át csendben viselték a fronton szerzett élményeiket, melyekről a családjaik előtt is ritkán beszéltek. A Szövetség tehát egy különleges színtér lett, ahol a múlt emlékei újra életre kelnek, és a veteránoknak lehetőségük nyílik arra, hogy látogatást tegyenek a harcok helyszínén, a Don menti területeken. Zarándokutakat szerveztek, amelyek során a harcok színhelyére látogathattak el, először 1990-1991-ben, majd később is, legutoljára 2018-ban, hogy leróhassák tiszteletüket elhunyt bajtársaik előtt. Jelenleg a Szövetség tagsága 116 főt számlál, de sajnos már nincs közöttük olyan veterán, aki részt vett a doni harcokban. A tagok többsége a hősök hozzátartozói, illetve leszármazottai, köztük unokák és dédunokák is, akik tovább szeretnék vinni a célkitűzéseiket. Működésükhöz szükséges anyagi forrásokat a tagdíjak, a Honvédelmi Minisztérium támogatása és pályázatok révén biztosítják, többek között a Székesfehérvár Megyei Jogú Város önkormányzatától és a Nemzeti Együttműködési Alaptól. A Szövetség egyik legnagyobb vívmánya a Pákozdon felépített és felszentelt Doni kápolna, amelynek megálmodója az egykori elnök, Bobory Zoltán volt. Ő 1991-ben kezdeményezte a Doni Kápolna Alapítvány megalapítását, és számos támogatóra talált. Az alapítvány célul tűzte ki, hogy a különböző állami és egyházi szervezetek, valamint önkormányzatok támogatásával létrehozza a kápolnát, amely 1993-ra készült el Szabó Tamás tervei alapján. A kápolna azóta nemcsak emlékhely lett, hanem a közösség számára is fontos találkozóhely, ahol évente többször emlékeznek meg a hősökről. Az évek során azonban a kápolna állapota romlott, ezért 2023-ban állami és egyházi támogatással felújításba kezdtek, amely 2024-re befejeződik. Idén ünnepélyes keretek között adják majd át a megújult Doni kápolnát, így a jövő generációi számára is biztosítva lesz a hősök emlékének ápolása.

A Szövetség nem csupán a múlt emlékeivel foglalkozik, hanem aktívan részt vesz a katonai hagyományok ápolásában és a történelmi ismeretek terjesztésében is, együttműködve a Honvédelmi Minisztériummal. Célunk, hogy a Magyar Királyi 2. Magyar Honvédhadsereg iránti élő, negatív társadalmi megítélést megváltoztassuk. Ennek érdekében egy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei által készített kiállítást viszünk országszerte, amely a második magyar hadsereg megalakulásától egészen a hazatéréséig terjedő időszakot mutatja be, beleértve a külföldi harcokat is. Főként középiskolákat, civil szervezeteket és önkormányzatokat keresünk meg, de szívesen eleget teszünk a meghívásoknak is. Jelen vagyunk állami ünnepségeken, katonai hagyományőrző rendezvényeken, megemlékezéseken és koszorúzásokon, ahol lehetőségünk nyílik bemutatni a kiállítást. Projektünk legfontosabb célja, hogy helyreállítsuk a második magyar hadsereggel kapcsolatos téves információkat és félreértéseket. Számos emberben még mindig élnek téveszmék, például vitéz Jány Gusztáv vezérezredes katonai tevékenységéről, és szeretnénk ezeket a mítoszokat eloszlatni. Kiállításunk révén szeretnénk valósághű képet adni hadtörténelmünk eme jelentős eseményéről, különösen a fiatalok számára, akik a jövő érdeklődői.