Egy hét leforgása alatt közel húszezer szabálysértőt állítottak meg a hatóságok, és a statisztikák szerint a sofőrök fele gyorshajtás miatt került bajba.


A szerb Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a közlekedési rendőrség november 8. és 11. között különösen szigorú ellenőrzéseket végzett, melynek során több mint 31 000 járművet állítottak meg. Az akció eredményeként összesen 19 300 közlekedési szabálysértést derítettek fel.

A legtöbb vezetőt - 11 610-et - a megengedett sebesség túllépése miatt bírságolták meg. 2 173 sofőr vagy utas nem használta a biztonsági övet.

Az akció keretében 856 autóvezetőt állítottak meg és zártak ki a forgalomból, mivel ittas állapotban vezettek. Ebből 140 személyt a rendőrség az őrszobára szállított, hogy józanodjanak, mivel véralkoholszintjük meghaladta az 1,2 ezreléket, miközben a volán mögé ültek.

Emellett 44 sofőrt azért vittek be a fogdába hogy kitisztuljanak a pszichoaktív anyagok hatása alól.

A közlekedési rendőrség bejelentette, hogy a jövőben is folytatja a szigorú ellenőrzések sorozatát, különös figyelmet fordítva az ittas vagy drog hatása alatt álló vezetők kiszűrésére és megbüntetésére. Ezzel a lépéssel céljuk, hogy jelentősen növeljék a közúti közlekedés biztonságát, és ezzel védjék az utazókat és gyalogosokat egyaránt.

Related posts