De mi fog történni, ha holnap elérkezik? | #moszkvater
Szerzőnk ezúttal Kirill és Valerij Fokin „King Lear Show” című előadásáról ír, melyet a Nemzeti Színházban mutattak be. Ez a mű nem csupán a klasszikus dráma újraértelmezése, hanem egy olyan aktuális tükör is, amely a korszellem viharos valóságát tükrözi. A háború már nem csupán a területek, ásványi kincsek vagy politikai hatalmak birtoklásáról szól, hanem mélyebb, sokkal személyesebb dimenziókat ölel fel: az emberi lelkekért folytatott harcról. Az előadás arra emlékeztet minket, hogy a konfliktusok mögött mindig ott rejlik az emberi sorsok, az identitások és a vágyak drámája.
Peterdi Nagy László írása a #moszkvater.com számára
ha a népek kezükbe veszik a megvédésének ügyét,
Az új év első napján sűrű köd borítja a várost, mintha titkokat rejtene a jövő. Milyen meglepetéseket tartogat számunkra a holnap? Akármi is vár ránk, annak gyökerei a mai napban rejlenek. És valószínűleg ez a minta nemcsak a holnapi napra, hanem az egész évre is érvényes. Talán a legjobb, ha a jelen pillanatra összpontosítunk, hiszen minden egyes nap új lehetőségeket kínál.
Az első idézetben a népek "atyja" Berlin romba döntése után megpihent, és ügyesen a népek vállára terhelte a béke "ügyének" bonyolult felelősségét. Ezt követően mi csupán "békeharcként" hivatkoztunk a gyűléseken erre a helyzetre. A nyugat-európai országok azonban nem haboztak, sőt, a Marshall-segélyt is szívesen átvették. De mostanában a pénz, az olaj és a gáz ára egyre emelkedik, és az adományozók keze óvatosan, de figyelmeztetően kezd el emelkedni. Így hát, a "hidegháború" helyett egyre inkább teret nyer a "békeharc" az orosz gőzhenger, a kolhozi szörnyűségek, és a közös használatra vonatkozó kérdések ellen. Zdravstvujtye!
"A második idézet egy, Shakespeare közvetlen tapasztalataira támaszkodó, de megszégyenítően mai európai helyzetértékelés"
A magát zseniális reformernek tartó királyhoz csupán egyetlen hűséges maradt, a megvakított Gloucester. Ezt a férfit, akit a hatalom éhsége megfosztott mindentől, a király fattya, akit a sors kegyetlenül sújtott, egyszerűen kézen fogja, és együtt elindulnak a Corporation Lear TV Társaság visszaszerzésének útján. Küzdenek a királyt megillető jogokért, miközben megvédik őt a saját lányai és azok magabiztos, pofátlan udvarlói elől. "Nincs semmi, ami a semmiből születne."
Amikor az eredetihez valóban méltó magyar szöveg alkotója, Kozma András dramaturg ezt a mondatot választotta a színlap címének, kétségtelenül a több mint 500 éves parafrázis lényegét ragadta meg. Valerij Fokin posztmodern forgatókönyvének szarvai között a "tőgyét".
"A háború már nem csupán a területek, ásványi kincsek vagy politikai hatalmak megszerzéséről szól; ma már az emberi lelkekért vívott küzdelem is a középpontba került."
A hol bársonyos, hol pedig színházi forradalomra emlékeztető, egyszerű generációváltás nézői, akik már rég megunták a rendezői és produceri "koncepciókat", "üzeneteket" és "látomásokat", a Nemzeti tévéstúdió színpadán felállított deszkabódé előtt szorongva tapsoltak. Az előadás végül eljutott ahhoz a katartikus felismeréshez, hogy mindezért saját felelősségük van: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" Zdravstvujtye!
Fredric Jameson, az amerikai kutató, a "A posztmodern, avagy a kései kapitalizmus kulturális logikája" című terjedelmes művének 12. oldalán valami hasonlót fejt ki. Igaz, ő valószínűleg nem állt még a Nemzeti Színház előtti, késpenge szélességű villamosmegállóban egy előadás után. De hát ő amerikai, nem ismeri a kicsinyességet.
Kétségtelen, hogy e mélyreható gondolatok felszínre hozatala érdekében szükség volt egy alapos rendezésre és egy előadásra, amely Shakespeare királydrámáját morális példázatként álcázott posztmodern forgatókönyvként mutatja be. Ez a mű különösen emlékeztet az 1920-as években, amikor a költő és drámaíró Lunacsarszkij népbiztossága alatt működő Színházi Október művészeti csoportja, Mejerhold és Ehrenburg irányításával, valamint Majakovszkij tollából született ROSZTA ablakokra című alkotásra.
Ez azonban már a szerző édesapja, és a Nemzeti régi barátja, Valerij Fokin érdeme, aki ellen szintén sokan áskálódtak, de végül mégis a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház művészeti vezetője lett. Az ő Edgarja meg belelépett egy gazdátlan orosz katonai bakancsba, és fejébe csapta a jellegzetes sapkát. A zubbonya hátára felírták, hogy PRESS, és így sok mindent személyesen láthatott, hallhatott, és átélhetett. Hogy a sok "kiképző" között járva, kelve, az elemzőknek ne kelljen mindig csak a hírügynökségek agyonmanipulált jelentéseiből összeállítani a saját látomásaikat, üzeneteiket, parafrázisaikat. Így aztán valószínűleg "holnap" ő lesz majd a tönkrement, de poraiból feltámadott King Lear Corporation igazgatója is. Természetesen, a kijózanodott Lear tiszteletbeli, bölcs elnöksége mellett. Zdravsztvujtye!
Minden szép, ha a végkifejlet is az. Viszont sajnálatos módon alig maradt hely a Nemzeti színészeinek méltatására, akik képesek voltak hitelesen életre kelteni ezt az egész előadást. Pedig igazán megérdemelnék a figyelmet, különösen ebben a "kétnyelvűség" okozta kihívásokkal teli időszakban. Schnell Ádám, aki a címszerepet alakítja, Söptei Andrea Gonerilje, Tóth Auguszta Regan szerepe, valamint Polyák Anita rendkívül tehetséges egyetemi hallgatóként megformált Cordeliája mind-mind különleges teljesítményeket nyújtanak. Reméljük, hogy a szakmai sajtó alaposan elemezni fogja ezt a figyelemre méltó előadást!
