Az első alkalom mindig kihívás, és sokszor csak annyira emlékszünk, hogy túljutottunk rajta.

Kedves Olvasó! Ebben a regényben a főszereplő nem más, mint Te magad! A legutóbbi szavazás alkalmával azt döntötted el, hogy inkább dörömbölni kezdesz a vécéajtón, minthogy kockázatos módon kimásznál az ablakon. A történet izgalma azonban itt nem ér véget! A 6. fejezet végén újra szavazásra lesz lehetőséged, és ezzel Te formálhatod a sorsodat!

Úgy határozol, hogy nem rágódsz tovább a helyzeten, és dörömbölni kezdesz a vécéajtón, bízva benne, hogy Attila észreveszi a jeleket, és megment a bezártságból.

- Helló, Attila! Tudnál nekem segíteni? - kiáltod kétségbeesetten. - Csapdába estem!

Jelenleg még semmi különös nem történt.

Próbálod rángatni a kilincset, de lenyomni most se lehet.

- Hahó! Segítség, be vagyok zárva! - kiáltod, miközben egy kis szarkazmust csempészel a hangodba, mintha csak egy vicces színdarabban lennél, és a helyzet abszurditása miatt inkább mosolyogsz, mintsem aggódsz.

Lépteket nem hallasz, de a kulcs mégis zörren a zárban, nyekken a kilincs, nyílik az ajtó.

Attila vidáman áll előtted, mosolya ragyog a szobában.

Elnézést, nem akartam butaságot csinálni! Kívülről zártam be az ajtót, mert nem akart rendesen csukódni, de elfelejtettem figyelmeztetni, hogy mi történik. Kérlek, ne haragudj rám!

Huhh, ez a fiú igazán különös!

- Rendben van, semmi gond - válaszoltad. - De bevallom, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy talán egy perverz sorozatgyilkos vagy, aki gimnáziumi tanárnőket zár el a pincéjében.

Attila megszokott kiáltásszerű nevetésével jutalmazza a viccedet.

- Nagyon kedves tőled - mondja, de te most már valahogy nem érzed, hogy itt kellene maradnod. Hirtelen egy fáradtság hulláma zúdul rád, és úgy tűnik, minden energiád elpárolgott.

- Figyelj, azt hiszem, itt az ideje, hogy elinduljak. A gyerekek otthon magukra maradtak, ráadásul még fel is kell készülnöm a holnapi órákra. Hívok egy taxit!

Attila arca egészen megnyúlik a csalódottságtól.

- Máris? De hát még most jött volna a desszert! A nappaliban tálaltam föl.

- Milyen desszert? - kérdezed csak hogy időt nyerj, miközben már rákoppintottál a taxiapplikációra a telefonodon.

Úgy áll ott, mint egy szomorú kisfiú. Megesik rajta a szíved, és lemondod Sándort, a csendes taxist.

Amikor belépsz a nappaliba, azonnal észreveszed, hogy Attila gyertyákat helyezett el, hogy meghitt, romantikus hangulatot teremtsen a térben.

Wow, de szuper! Nem is gondoltam volna, hogy a színház után fel fogsz jönni!

- Nem voltam biztos benne. Ám a szívemben ott élt a remény.

A chia puding igencsak megosztó élmény, főleg, ha Attila kezei közül kerül ki, hiszen ő még a desszertekhez sem ad cukrot. Az ízvilág annyira szokatlan, hogy szinte harcot kell vívni a falatokkal. Minden kanál egy új kihívás, ahol a szájpadlás és a nyelv igyekszik megbarátkozni a furcsa textúrával, de a teljes falat lenyelése igazi küzdelem. Még ha próbálsz is apróbb adagokat venni, a puding olyan ragaszkodó, hogy mindig marad néhány falat, amit képtelenség egyszerre elfogyasztani.

- Nem ízlik? - kérdezi Attila, miközben figyelmesen nézi, ahogy a másik falatozik. - Csak mert olyan óvatosan nyalogatod, mintha minden falat egy drága kincs lenne.

- Csak azért, mert minden falatot ki akarok élvezni! - védekezel, miközben már érzed a bűntudatot, hogy lemondtál Sándorról. Gyorsan felhajtasz még egy fél pohár bort, hogy elnyomd a gondolataidat.

Most veszed észre, hogy Attila arca élénk pirosra váltott, ajkai pedig ragyogó fényben tündökölnek. Olyan ez a száj a borostás arcon, mint egy vérvörös virág, ami a zöld moha között bontogatja szirmait. Jézusom, csak nem vált be neki a látvány, ahogy a kanaladat nyalogattad...? Vagy talán azt hitte, hogy ez a mozdulat éppen azért van, hogy felkeltse az érdeklődését...? Ez a gondolat annyira taszító, hogy te is elpirulsz tőle.

Sajnos a tekintetében ott csillan a tudás, hogy jó úton haladsz.

- Ez a pólóing igazán jól áll neked - morogja halkan, rekedtes hangon.

A bor hatására, a kínjaid elől menekülve, hirtelen egy idétlen kacaj tör fel belőled.

- Hát... vagy talán beszélhetnénk egy kicsit normálisabban is? Mit gondolsz erről? - ötletelsz tovább, de a kérdésed utolsó szótagjánál már észreveszed, hogy Attila súlypontja elemelkedik a kanapéról, és feléd mozdul. Megtámaszkodik a köztetek álló asztalkán, mély levegőt vesz, majd hirtelen nekifeszül, és az arcát közel hozva a tiédhez, bátorsággal telve a száját a tiédre helyezi.

Furcsa érzés, mintha egy izmos kis lény tapadna rád, csípked, nem enged el. Te nem hátrálsz meg, részben mert az idő úgy tűnik, megállt, részben pedig mert egy kis kíváncsiság is fűti a lelkedet, hogy vajon mi fog következni. Milyen izgalmas kaland vár rád?

Attila úgy tűnik, eddig bonyolította csak ezt a helyzetet, a jövőre nézve viszont nem mutat semmiféle elképzelést. Még mindig az asztal szélének támaszkodik, ajkait a tieidhez érintve, te pedig engedékenyen tartod félig nyitva a szádat. Ám csend telepszik rátok, mintha a világ minden mozgása megállt volna körülöttetek. Aztán hirtelen összeszedi magát: a nyelve, amely a testméretéhez képest óriási, megjelenik az ajkai között, és bocsánatkérő, lassú mozdulatokkal kezd körözni a szád belsejében. Ez a mozgás emlékeztet egy botmixert, ahogy visszajelzés nélkül, feszített tempóban dolgozik, mintha csak a saját teljesítményén fáradozna, miközben te csak figyeled ezt a furcsa táncot.

Perifériásan észleled, ahogy a bal keze lassan, óvatosan elindul az asztal széléről, közeledve hozzád. Pillanatokon belül egy reszketeg érintést érzel a melled külső oldalán, ami bizonyára nem volt a szándéka. A kis felfedező gyorsan korrigál, és a figyelme epicentruma felé veszi az irányt. Még a pólód anyagán keresztül is érzékeled, hogy a tenyere nedves és tétova, mintha a pillanat súlya alatt remegne.

Hirtelen kirántod magad a helyzetből.

- Elnézést, de most sürgősen fel kell keresnem a gyerekeket!

Attila visszazuttyan a kanapéra, és egy megengedő kézmozdulattal jelzi, hogy csak nyugodtan tedd, amit kell. Ránézel a telefonod kijelzőjére, 22:34 van. Basszus, milyen késő! Tárcsázod Gergőt, ő még biztos ébren van.

Csend - csöng - csöng - kattan. Valószínűleg most éppen felvett, de úgy tűnik, nem kívánja az energiáját köszöntésekre pazarolni.

- Szia, picim, minden rendben? - szólítod meg - Kicsit elhúzódott a színház, de mindjárt indulok.

- Anya, ha negyven éves lesz, akkor is Makkmarcinak fogod hívni? Az azért elég ciki lenne. De egyébként még mindig aktívan pörög.

Ahogy rápillantasz a veled szembe ülő szemüveges, kipirult magyartanár kollégára, egyszerűen nem érted, mit keresel itt.

- Na jó, most azonnal taxiba pattanok, várjatok meg! Beszélnünk kell apáról, és arról, miért hiányzik itthon - mondod türelmetlenül, már éppen indulnál, amikor a gyerek hirtelen, fura hangon megszólal:

- Igen, persze! Itt vagyunk hárman a konyhában, és éppen beszélgetünk. Rendeltünk egy jó pizzát. Most már indulok vissza, szia! - mondja, és leteszi a telefont.

Hát ez meg micsoda már?! Barnabás, ez a fránya alak, tényleg képes volt erre: veled nem hajlandó beszélni, eltűnik, letilt, de a hátad mögött meg a gyerekekkel cseveg? Vajon elmondta nekik, hogy mi a helyzet? Mesélt nekik Balla Lizáról?

Attila udvariasan tudomásul veszi, hogy távozol. Lekísér a taxihoz, kinyitja előtted az ajtaját. Miután beültél hátra, még behajol, hogy megfogalmazza a tanulságot:

- Az első alkalom sose jó. Azon csak túl kell esni. A másodiknál nyílnak meg a kapuk!

Már nehezen tudod összetartani a vonásaidat, mosoly helyett vicsorogva intesz búcsút, és ahogy végre rád csapja az ajtót, megkönnyebbülten felnyögsz.

A taxis nevetése felcsendül, és valahogy most kellemes érzés tölti el ezt a titkos összetartozást.

Elgondolkodtál azon, hogy milyen módon érdemesene viselkedned, amikor végre hazaérkezel?

Mit cselekszel?

Támadóvá válsz: a fiúk előtt kiereszted a dühödet Barnabáson, amiért a hátad mögött manipulálta őket, és nem volt bátorsága megmondani neked az igazat.

Legyél te az, aki bátran vállalja a gyengeségeit! Megmutatod, hogy az érzékenység nem gyengeség, hanem erő: megengeded magadnak, hogy a nehéz pillanatokban is megélj mindent, és ezzel valójában megerősíted a belső éned. Képes vagy arra, hogy a törékenységedből táplálkozz, és újra felállj az összeomlás után.

Megértő leszel: megpróbálsz érzelmileg nyitni Barnabás felé?