Az Egyháznak napjainkban elsődlegesen a saját küldetésének megértésére és megvalósítására kell összpontosítania.

Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek május 4-én, Húsvét harmadik vasárnapján, Anyák napján szentmisét mutatott be a Forum Romanumon álló római címtemplomában, a Szent Franciska-bazilikában. A szentmisén koncelebráltak a római szolgáló magyar papok és a hívek közt jelen volt Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki nagykövet - írja a Magyar Kurír.

Erdő Péter bíboros a napi evangéliumot értelmezte olasz nyelven mondott homíliájában: "A péteri szeretet háromszori megvallására válasz a jézusi küldetés háromszori megerősítése. A küldetés meghaladja az emberi erőket, de Jézus megígéri a Lélek ajándékát és személyes jelenlétét, amely az Egyházzal marad az idők végezetéig. Ebben a dinamikában áll ma is az Egyház és Péter utódának küldetése."

Ma, egyházunk történetének egy különösen jelentős pillanatában, húsvét 3. vasárnapját ünnepeljük. Szent Péter széke üresen áll, és ebben az időszakban imáinkat a bíboros atyákért emeljük fel, akiknek nemsokára meg kell választaniuk Szent Péter utódját. Az utód feladata nemcsak a hagyományok ápolása, hanem az a küldetés is, amelyet Péter az Úrtól kapott Tibériás tavánál. Egy emlékezetes találkozás során Jézus három alkalommal is megkérdezi Simont, János fiát: "Jobban szeretsz-e engem ezeknél?" Péter, akinek szívében talán még ott él a bűntudat az éjszakáról, amikor megtagadta Mesterét, határozottan válaszol: "Te tudod, hogy szeretlek." Jézus pedig minden válaszára így reagál: "Legeltesd juhaimat!" Ez a háromszoros tagadás háromszoros megbocsátást hoz magával. A szeretet háromszori megvallása pedig a küldetés háromszoros megerősítését jelenti. A hármas kérdés és válasz a római világban egyfajta szerződést is képviselt, amely mélyen tükrözi a kapcsolat és a kötelezettségvállalás szentségét.

Péter szeretetének és odaadásának háromszori megnyilvánulása mellett ott rejlik a feltámadt Jézus bizalma, megbocsátása és hatalmas megbízatása is. Milyen csodás, de egyben félelmetes feladat vár rájuk! Az Ószövetségben Izrael Pásztora maga az Isten, ám Krisztus, aki már birtokba vette az egyetemes uralmat, különleges módon pásztora lett a vére által megújult messiási népnek, azaz a tanítványok közösségének, vagyis az Egyháznak. A római pápa Szent Péter utódaként nem csupán Péter helyettesítője, hanem Krisztus helytartója is, aki felelősségteljesen kell, hogy vezesse az Ő nyáját és népét. Ez a küldetés bőven túlmutat az emberi erőn, de Jézus ígéretet tett a Lélek ajándékára és személyes jelenlétére, amely az Egyházzal marad az idők végezetéig. E dinamikában áll ma is az Egyház és Péter utódának feladata.

Jézus Krisztus az Egyház vezetője. Manapság az Egyháznak elsősorban a saját küldetése kérdéseivel kell foglalkoznia. Mi, keresztények, a keresztre feszített és feltámadt názáreti Jézus tanítványai vagyunk, és számunkra a vele való kapcsolat az élet igazi forrását jelenti. Ez a kapcsolat kétségkívül kettős természetű: egyrészt történelmi összefonódást igényel. Jézus Krisztus egy valóságos történelmi személy, aki túllép a földi életünk keretein. Megismerhetjük az Ő életét és tanításait, még ha szavai nem is kerültek mind rögzítésre, ahogyan üdvözítő munkájának teljes összképe is elérhető számunkra. A történelmi Krisztusról szerzett tudásunk legfőbb forrása a Szentírás, de az Egyház hagyománya is fontos szerepet játszik. A hagyomány nem csupán egy történetet mesél el; ez egyfajta tanúságtétel. Ahogy egy, talán tévesen Gustav Mahlernek tulajdonított idézetben olvashatjuk: "a hagyomány a tűz őrzése, nem a hamvak imádása." Másrészt, Krisztussal való kapcsolatunk közvetlen és azonnali is, amely a szentségi élet, az imádság és a keresztény lelkiség tapasztalatain keresztül valósul meg.

Talán a korunk egyik figyelemre méltó jelensége a lelkiségi mozgalmak és új közösségek szaporodása, amelyek valódi ajándékot jelentenek az Egyház számára. Ezen csoportok akkor tudják igazán betölteni szerepüket, ha hitéletüket kiegyensúlyozottan élik meg, és aktív kapcsolatot tartanak fenn az egyházmegyékkel és plébániákkal. Ebből a dinamikából számos fontos szempont és feladat adódik az Egyház mindennapi életére és küldetésére nézve.

Krisztus egyedülálló küldetést bízott tanítványaira: arra hívta őket, hogy hirdessék az evangélium üzenetét, és minden népből formáljanak tanítványokat, keresztséggel pecsételve meg őket, valamint tanítva őket mindarra, amit Ő parancsolt nekünk (vö. Mt 28,19-20). Ez a küldetés képezi az Egyház alapvető struktúráját. A feladatok megosztása egészen az apostoli időkre vezethető vissza. A keresztség, a bérmálás és különösen a szent rend különféle fokozatai speciális kegyelmeket hordoznak, amelyek segítik azokat, akik a rájuk bízott szolgálatokat végzik.

A papi küldetés nem csupán egyéni feladatok összessége, hanem szoros közösségi kapcsolatokat is magában foglal a részegyház keretein belül. Az ilyen közösségi formák, mint például az egyházmegyei papi szenátus, kulcsszerepet játszanak az egyház küldetésének megvalósításában. A püspöki hivatal kapcsán a II. Vatikáni Zsinat hangsúlyozta a kollegialitás fontosságát, amely több intézményi formában is megjelenik, mint például az egyetemes zsinat, a Római Kúria, továbbá a jelenlegi jogszabályok értelmében a bíborosi kollégium és a püspöki szinódus. Ezek az intézmények hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyház egységesen és hatékonyan képviselje küldetését.

Jelentőségteljes, hogy Ferenc pápa a püspöki szinódusról szóló apostoli konstitúciójában a püspöki kollegialitás igen hangsúlyos teológiájából indul ki. A Krisztus örömhírének hirdetésére irányuló közös küldetés végrehajtásában a helyi püspökök szerepe döntőnek tűnik.