A kötelező óvodalátogatás kérdése jelenleg még bizonytalan, míg a kormány már jóváhagyta a felsőoktatási reformot.


A kormány szerdai ülésén zöld utat adott a felsőoktatási törvény módosításának, amely jelentős átalakulásokat ígér a diákok és oktatók életében. A diplomamunka helyett a szakmai gyakorlat kerülhet a középpontba, emellett rövidített tanulmányi programok és egy rugalmasabb kreditrendszer is bevezetésre kerülhet – ezek csupán a legfontosabb újítások közé tartoznak. Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter ugyanakkor nem lehet teljes mértékben elégedett, mivel nem minden elképzelése kapott támogatást a kabinet részéről, például a hároméves kortól kötelező óvodalátogatásra vonatkozó javaslata sem.

Drucker úgy gondolja, mindenképpen korszerűsíteni kell a szlovák felsőoktatási rendszert, ezért egy átfogó reformjavaslatot terjesztett be a kormány elé. A tárcavezető először idén áprilisban mutatta be a tervezett változásokat a nyilvánosság előtt, majd elindította a tárcaközi egyeztetést, mely során több mint 1200 hozzászólást csatoltak a tervezethez. A kormány a szerdai ülésén végül jóváhagyta a dokumentumot, amely így szeptemberben a parlament elé kerülhet.

A miniszter a kormányülés után tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a reform célja nem a meglévő rendszer teljes eltüntetése, hanem inkább a jól működő elemek továbbfejlesztése.

"Meg vagyok róla győződve, hogy az oktatási rendszerünk nem katasztrofális, ugyanakkor megvannak a maga problémái és kihívásai, tekintettel a korra is, amiben élünk. Vannak országok, amelyek gyorsabban fejlődnek és versenyképesebbek, bennünket pedig lassan itt hagy a vonat. Ez az igazság"

- hangoztatta a miniszter.

A felsőoktatási rendszerrel kapcsolatos egyik leggyakoribb kifogás, hogy a hallgatók nem kapnak elegendő felkészítést a munkaerőpiac kihívásaira. Sokan úgy vélik, hogy hiányzik a szükséges gyakorlati tudás, amely elengedhetetlen a sikeres elhelyezkedéshez. A minisztérium figyelemmel kíséri ezeket a véleményeket, és igyekszik reagálni a felmerülő aggályokra.

Related posts