A boszorkány varázsereje egy egész nemzet szimbólumává alakult.
Brüsszel egyik legismertebb és legfurcsább látványossága nem más, mint a Manneken Pis, vagyis a Pisilő kisfiú szökőkútja. Ez a bájos kis figura a turisták kedvence, és számos legenda fűződik a születéséhez. A szökőkút körüli történetek színesek és változatosak, hiszen a kisfiú már többször is eltűnt a szemünk elől, hiszen több alkalommal is ellopták. De vajon mi rejlik a háttérben? Ismerjük meg közelebbről a Pisilő kisfiú izgalmas és titokzatos történetét!
A szobor elnevezése szó szerint "pisilő kisfiú" vagy "pisilő kisember", ami igencsak szellemesen tükrözi a műalkotás karakterét. Ezt megelőzően Petit Julien néven, vagyis "kis Julien" néven is ismerték. A szobor eredetével kapcsolatban rengeteg érdekes legenda és történet terjed, amelyek mindegyike különböző színezetet ad a kis figura hátterének.
A legvalószínűbb magyarázatok egyike a tímárok, vagyis bőrkészítők mesterségéhez köthető. A középkori Rue de l'Étuve utcájában számos tímár tevékenykedett, és ebben az időszakban nem volt ritka, hogy a bőr puhításához gyerekek vizeletét használták, mivel az ammóniatartalma segített a bőr rugalmasságának növelésében. Egy másik elterjedt legenda szerint egy fiú hőstette révén mentette meg Brüsszel városát. A történet szerint az ellenség körbezárta a várost, majd úgy tettek, mintha visszavonulnának, ám titokban lőport készültek robbantani. Egy Julien nevű kisfiú észrevette az égő gyújtózsinórt, és gyorsan a vizeletével eloltotta a lángot. A város lakói hálából szobrot emeltek neki, emlékezetessé téve hősies tettét.
Egy különleges legenda kering a városban, amely szerint a szobor egy eltűnt kisfiú emlékét őrzi. A történet szerint a kisfiú egy városi ünnepség alkalmával tűnt el, és szülei kétségbeesetten keresték őt, míg végül egy forgalmas utcasarkon, egy fa tövében találtak rá, amint játszadozott. A mítosz variációi szerint az apa egy jómódú kereskedő volt, aki annyira megviselte a fia elvesztése, hogy elhatározta, a szobrot éppen azon a helyen állítja fel, ahol utoljára látta őt. Más mesékben a kisfiú nem más, mint III. Godfrey, Leuven ifjú hercege, aki elhatározta, hogy megszökik apja szigorú kastélyából, hogy a városban más gyerekek társaságában szórakozhasson. A hírhedt utcasarkon végül őt is csak így találták meg: egy vidám nevetés közepette, boldogan játszadozva a barátaival. Ezek a történetek nemcsak a szobor mögött rejlő érzelmeket idézik fel, hanem a város történelmét és kultúráját is gazdagítják, emlékeztetve bennünket arra, hogy a múlt és a jelen mindig összefonódik.
Egy szürreális, de rendkívül izgalmas változat szerint egy boszorkány, akinek a háza előtt egy fiatal fiú az ajtaja küszöbén könnyített magán, dühében elhatározta, hogy megbosszulja magát. Az átkát így szórta rá: „Örökké pisilj, míg világ a világ!” Azonban a fiú szerencséjére egy gyorseszű szemtanú, aki a közelben bujkált, villámgyorsan cselekedett, és egy régi, varázslatos szoborral helyettesítette a fiút, így megmentve őt az elkerülhetetlen sorsától. Egy másik, még inkább különös elágazásban viszont a boszorkány minden erejét latba vetette, és a fiú kétségbeesett sikolya közepette nemcsak arra kárhoztatta, hogy soha ne találjon megkönnyebbülést, hanem a varázslat végén kővé is dermesztette őt. Így a fiú örökre egy hideg és mozdulatlan szobor formájában maradt a boszorkány háza előtt, miközben a körülötte elhaladó emberek csak annyit láttak, hogy egy szép, de furcsa szobor díszíti a boszorkány kertjét – senki sem sejtette, hogy egykor egy fiatal fiú élt benne.
A másik legenda egy fiatal herceg, Godfrey történetét meséli el. Amikor Godfrey még csupán kétéves volt, apja tragikus körülmények között elhunyt, és két nemes a Berthout-házból háborút hirdetett ellene. A kis herceg gyámjai a flandriai gróftól kértek segítséget, aki készségesen támogatta őket, de a katonák bizalmatlanok voltak, és kíváncsiak lettek arra, kinek az érdekében harcolnak. Így hát Godfrey-t bemutatták a seregnek, majd a csatatérre vitték, ahol egy tölgyfáról lógó kosárba helyezték, hogy bátorságot öntsenek a harcosokba. A legendák szerint a kis herceg időnként felállt, és merész módon lepisilte az ellenséget, amivel még inkább feltüzelte a szövetségeseit. Végül Godfrey csapatának sikereket hozott, és Brüsszelben ünnepséget tartottak, ahol egy tölgyfát ültettek a győzelem emlékére. Ebből adódóan az utat, amely a Manneken Pis mellett halad, Rue du Chêne-nek, azaz "Tölgy utcának" nevezték el. A tölgyfa mellett pedig egy szobrot emeltek a bátor kis pisilő herceg tiszteletére.
A Pisilő kisfiú szobrát 1388-ban alkották meg, és azóta Brüsszel egyik legismertebb jelképévé nőtte ki magát. A kis figura mindössze 50 cm magas, és egy meztelen gyermek látható rajta, aki éppen a szökőkút medencéjébe pisil. A bájos szobor a város régi negyedében helyezkedik el, a Rue de l'Étuve és a Rue du Chêne utcák között, csupán néhány lépésre a Grand Place-tól.
A Manneken Pis elnevezés először egy 1452-es történeti dokumentumban tűnt fel, ám a szobor korábban Petit Julien néven volt ismert. Az eredeti kőszobrot 1619-ben váltotta fel az idősebb Hiëronymus Duquesnoy által készített bronzszobor. Az eredeti szobor sorsa ismeretlen, így nem tudjuk, hogy a másolat mennyire hasonlít az elveszett elődjére.
Hiëronymus Duquesnoy híres szobrát 1817-ben egy Antoine Licas nevű, korábban elítélt egyén eltulajdonította, majd sajnos megrongálta. Szerencsére a szobor töredékeire szétszakadt részeit sikerült megtalálni, és a szakemberek összeillesztették őket, lehetővé téve egy új másolat elkészítését. Az aktuális szobrot 1965-ben hozták létre, miután a Manneken Pis ismét eltűnt. Néhány hónappal később a törött szobor darabjait felfedezték a brüsszeli csatornában, és ma már a Grand Place-on található Maison du Roi kiállításán látható.
Brüsszelben hagyomány, hogy különleges alkalmakra felöltöztetik a kis bronzszobrot. Ruhatára több mint 1000 jelmezt tartalmaz, köztük egy XV. Lajos által ajándékozott drága brokátöltözetet is. 1698-ban egy kormányzó adta a kis szoborra az első ruháját. A La Maison du Roi-ban található Musée de la Ville-ben a látogatók felfedezhetik a kis hős egész ruhatárát, köztük egy torreádor- vagy egy Elvis-jelmezt.
A Manneken Pis nem csupán a brüsszeli pisilő szobrok egyedüli képviselője. 1987-ben a városban debütált egy pisilő lány, Jeanneke Pis, aki a Rue des Bouchers közelében, egy hangulatos zsákutcában található. Később, 1998-ban a család még egy hűséges kutyával is bővült, a Zinneke Pis-szel, amely a Rue de Chartreux járdáján áll, így a brüsszeli szobrok sorozata egyre gazdagabbá vált.
A helyi feljegyzések szerint a szökőkutat már a 15. században is használták ivóvíz elosztására a városban. A legkorábbi dokumentumok szerint 1450 körül egy Pisilő kisfiú kőszobor állt a Stoofstraat és az Eikstraat sarkán.
Körülbelül egy évszázaddal ezelőtt Brüsszel városvezetése három földalatti vízvezetéket létesített, hogy ellássák a város szökőkútjait friss vízzel. A háziasszonyok mindennap vödrök és kancsók segítségével hordták a vizet a legközelebbi nyilvános kútról, gondoskodva ezzel családjuk szükségleteiről. Ezek a kutak impozáns megjelenéssel bírtak, a legtöbbjük a Nedermerct, vagyis a ma ismert Grand Place környékén található. Brüsszel domborzati viszonyai miatt a víz nagyobb magasságokból áramlott a mélyebben fekvő tározókba és azokhoz tartozó építményekbe, biztosítva ezzel a város vízellátását.
A Manneken Pis csupán a jéghegy csúcsa a brüsszeli szökőkutak világában. A Grand Place-on például egy lenyűgöző szökőkút díszlik, amely öt medencével büszkélkedik. Emellett volt egy különleges alkotás is, amely három női alakot ábrázolt, akik szinte játékosan spriccelték a vizet a mellbimbóik összecsipkedésével. Sajnos ezek a szemet gyönyörködtető műalkotások nem maradtak meg az idő múlásával.
A Manneken Pis egyesek számára Brüsszel szellemiségét szimbolizálja, amely kitartó, játékos és rendkívül egyedi. Bár a szobrot már nem használják vízelosztásra, ma szórakozást és játékosságot jelent. Emellett emlékezteti a lakosokat a város gazdag történelmére és folyamatosan változó identitására.
